Az utasbiztosítási piacon várhatóan javul a helyzet az idén: míg korábban a turisták csupán 50-60 százaléka kötött utasbiztosítást, most nyáron várhatóan nő ez az arány - írta a Világgazdaság kedden.

Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője a lapnak elmondta: bár jellemzően óvatosabbak a külföldre utazók, az utasbiztosítási piac 40 százalékát adó harmadik negyedév bevételeit az is befolyásolja majd, hogy a járványhelyzet miként alakul.

A szektor díjbevételei tavaly több mint 60 százalékkal zuhantak, a Mabisz tagjainak utasbiztosítási díjbevétele alig haladta meg a 6,4 milliárd forintot, szemben a 2019-es 18 milliárddal.

Képünk illusztrációForrás: Shutterstock

A Mabisz minden külföldi látogatáshoz tanácsolja az utasbiztosítás megkötését, ám felhívja a figyelmet arra, hogy ha az utas karanténba kerül, az csak bizonyos utasbiztosításoknál minősül biztosítási eseménynek, vagyis a legtöbb szerződés erre nem nyújt fedezetet.

Lambert Gábor szerint az utasbiztosítások idei alapdíjai jellemzően nem emelkedtek, de nincs könnyű dolguk az utazóknak a csomagok összehasonlításakor, mert a szolgáltatáspaletta szélesedett. Csak a Mabisz tagjai közül kilencen foglalkoznak utasbiztosítással, a teljes piacon 14 társaság verseng az ügyfelekért.