Hormonterápia, nemváltó műtétek, nemi kategóriák – ezeket oktatnák a 12 éven aluliaknak az amerikai Nebraska államban. Az iskolák 3-5. osztályában tanítanák erről a gyerekeket, az ettől idősebbek szexuális oktatásában talán még ettől is durvább témákat érintenének. A bevezetni kívánt szabályzat ellen felemelte hangját egy gyermekorvos, aki szerint ezek a témakörök nem ennek a korosztálynak megfelelők.

Mi a maszturbáció, hogyan működnek a hormonblokkolók, milyen gendertípusok léteznek, és mik azok a nemváltó műtétek – többek között erről tanítanák a 3-5. osztályos gyerekeket a nebraskai iskolákban az oktatási minisztérium által megalkotott szexuális nevelési szabályzat keretében. A tervek szerint szeptembertől alkalmazni kívánt szabályok alapján a 6-8. osztályosok többek között a fogamzásgátlásról, valamint az orális és az anális szexről tanulhatnak majd- írta a V4NA hírügynökség. 

Elképesztő propagandával próbálják átnevelni a gyerekeket Nebraskában (illusztráció)Forrás: Shutterstock

Az állam is támogatja a nemváltoztatás népszerűsítését

Az amerikai állam számára az új tanterv elkészítésében sorvezetőként szolgált a 2020-ban publikált Nemzeti Szexuális Oktatási Szabványok névre keresztelt dokumentum, melyet az Egyesült Államok Szexuális Információs és Oktatási Tanácsa (SIECUS) az Advocates for Youth és az Answer civil szervezetek segítségével készített. A három szervezet éves szinten több millió dollárt kap a szövetségi kormánytól, és civil szervezetektől. A dokumentumot a szülők és az orvosok rendszeresen kritizálják, mivel szerintük az túl nagy hangsúlyt helyez például a hormonterápia, és a nemváltoztatás folyamatának megismertetésére illetve oktatására. A SIECUS -t Mary Calderone, a Planned Parenthood orvosi igazgatója alapította 1964 -ben azzal a céllal, hogy a progresszívabb szexuális nevelés mellett szólalhasson fel, országos szinten.

Komoly problémák keletkezhetnek

Dr. Susan Greenwald, Nebraska egyik nyugalmazott gyermekorvosa, aki 35 évig dolgozott szexuálisan bántalmazott gyerekekkel, azt mondta, az újonnan hozott szabályok távol állnak az életkornak megfelelő oktatástól. Az első dolog ami kiszaladt a számból az volt, hogy szent sz*r, milyen pedofil írta ezt a szabályzatot? Ha pedofil lennél, és áldozatnak akarod nevelni a gyermekedet, akkor ezt a tervet kell használnod.

Dr. Jeanne Stolzer, a nebraskai Kearney egyetem gyermekek fejlődésére szakosodott professzora szerint nehéz pontosan megállapítani, hogy ezeknek a szabályoknak milyen hatása lenne, mert ilyeneket még sose tanítottak az iskolákban. Előfordulhat, hogy ez az új tanterv komoly érzelmi és pszichológiai problémákat okozna a gyerekeknél- hangsúlyozta Stolzer.

Pete Ricketts Nebraska republikánus kormányzója nyilvánosan ellenzi az új oktatási szabályokat. A kormányzó a tantervet kivitelezhetetlennek nevezte. Azok az emberek akik az új irányelveket szorgalmazzák, nem szülők, hanem szószólók", ezeket a normákat szerinte nem meghonosítani, hanem leselejtezni kellene.

A nebraskai Oktatási Minisztérium szóvivője a kirobbant botrány kapcsán azt nyilatkozta: Nagyra értékeljük minden nebraskai visszajelzését, beleértve a kormányzót is. Az észrevételek és a vélemények feldolgozása folyamatban van, egy második tantervet is írunk, amit a következő hetekben tervezünk majd kiadni.

LMBTQ-propagandakönyvvel akarják a gyerekeket megtanítani írni és olvasni

Szintén az oktatáshoz kapcsolódó hír, hogy a könyvesboltok polcai és az internet is tele van olyan versekkel, dalokkal, amelyek azt segítik, hogy az óvodáskorú gyermekek minél könnyebben el tudják sajátítani az ABC-t. Az LMBTQ közösség erre is rátette a kezét, és Móra Ferenc Zengő ABC-je helyett az egyelőre csak angol nyelven elérhető GayBC's (ejtsd: géjbiszi. A gay szót az angol nyelvben a homoszexuálisokra használják) nevű könyvet ajánlja a kiskorú gyermekeket nevelőknek. A könyvben a betűk mellett LMBTQ-kifejezéseket tanulhatnak a kisgyermekek:

Forrás: Origo

A 2019-ben megjelent M.L. Webb által írt könyvben a betűk egy-egy LMBTQ kifejezést jelentenek. Így a T betűt a transz szóval, az L betűt pedig a leszbikus kifejezéssel illusztrálják – hívják fel rá a figyelmet.

A svéd kormány is támogatja a „drag queen meseórákat"

A Pink News korábban arról írt, hogy 175 ezer svéd koronával, azaz több mint ötvenmillió forintnyi összeggel támogatja a svéd kormány a gyermekeknek szóló „drag queen meseórákat". Az összeget a Svéd Örökségalap bocsátja az LMBTQ-szervezetek rendelkezésére. Az alap a végrendelet és öröklésre jogosult rokonok nélkül elhunyt svédek hagyatékát kezeli. A pénzt nagyrészt a stockholmi Kulturföreningen Mums szervezet kapja, amely LMBTQ-ügyekkel foglalkozik - erre a Mandiner hívta fel a figyelmet. A támogatott események lényege, hogy „drag showk" keretében tágítsák a gyermekek horizontját. Az Among Dragons and Drag Queens szervezet pedig új, LMBTQ-népmeséket fog írni. A drag queen meseóra ötlete egyébként San Franciscóból származik. Azt is közölték, hogy a magyar Labrisz Leszbikus Egyesület nemrég írt ki pályázatot többek közt LMBTQ-mesék írására, pontosabban már létező mesék átdolgozására.

Gyermekvédelmi népszavazás

A fent bemutatott esetek miatt is jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök még július 21-én, hogy ötkérdéses gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány.

A referendum másik oka, hogy a nemzetközi LMBTQ-lobbi kiegészülve Brüsszellel támadást indított a júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvény miatt. Mindennek a hátterében az áll, hogy a magyar kormány nem engedi, hogy a szülők helyett az LMBTQ-aktivisták döntsenek a gyermekek szexuális neveléséről.