Másodfokú riasztás van érvényben északnyugaton zivatarveszély miatt

vihar viharkár
Vágólapra másolva!
Győr-Moson-Sopron megye több járására másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint más megyét érintően nem várható másodfokú riasztás,

azonban Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyében még adhatnak ki elsőfokú riasztásokat zivatarok miatt.

Azt írták: főként északkeleten, továbbá a Dunántúl északi felén fordulhatnak elő zivatarok.

Északnyugaton akár egy-egy hevesebb zivatar is lehet. A zivatarokhoz viharos (akár 90 kilométer/óránál is erősebb) szélroham, nagyobb jégdarabokkal jégeső és intenzív csapadék is társulhat.

Csütörtökön hajnalban a délkeleti területeken is, majd napközben az ország északkeleti részében alakulhatnak ki zivatarok - tették hozzá.

Helyezzük értékeinket biztonságba a vihar elöl

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az érintett területeken azt ajánlja, hogy a kerti bútorokat, a cserepes virágokat, a szerszámokat minél előbb vigyék fedett helyre, nehogy a viharos erejű szél kárt tegyen bennük.

Kiemelte, hogy a viharos szélben lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alá. Ha valaki leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert lát, jelezze azt a 112-es segélyhívón!

Mindeközben tartós hőség miatt továbbra is első-, másod-, és harmadfokú figyelmeztetések vannak érvényben országszerte.