Óriási földrengés volt Alaszkánál, cunami-riadót rendeltek Hawaiin - videó

Vágólapra másolva!
Erős, az amerikai földtani intézet (USGS) tájékoztatása szerint 8,2-es földrengés volt Alaszka déli partvidékénél helyi idő szerint szerda este. A rengést követően szökőárriadót rendeltek el, ezt később visszavonták.
Vágólapra másolva!

A földrengés epicentruma Perryville-től 91 kilométerre délkeletre, fészke 32 kilométeres mélységben volt. Perryville körülbelül 800 kilométerre fekszik Anchorage-től, Alaszka legnagyobb városától.

Visszavonták a szökőárriadót

– Az összes elérhető adat szerint előfordulhat, hogy a földrengés olyan szökőárhoz vezet, amely az epicentrumtól távol fekvő a parti térségekben is pusztító lehet – figyelmeztetettek az illetékes hatóságok. Hawaiin is szökőárriadó lépett életbe.

Valamivel később visszavonták a riadót. Az illetékes hatóságok jelezték: sem Hawaiin, sem Guamon, sem Japánban, sem Új-Zélandon nincs szökőárveszély.

Alaszkában legfeljebb 21 centiméteres szökőárhullámokat figyeltek meg Sand Point, Old Harbor, King Cove, Kodiak, Unalaska és Alitak Bay közelében - mondta el az amerikai szökőárfigyelő központ.
Sérültekről és anyagi károkról egyelőre nem tudni.

Több alaszkai part menti települést evakuáltak a földrengést követően, köztük Sewardot.

A földrengést 25 utórengés követte, kettő körülbelül hatos erősségű volt.

2020 októberében egy 7,5-es erősségű alaszkai földrengés nyomán szintén szökőárriadót rendeltek el, akkor nem figyeltek meg nagyobb volumenű cunamit.

Gyakoriak a földrengések

A földrengés ritkán lakott területet sújtott,

nem követelt áldozatokat, és jelentősebb kárt sem okozott.

Alaszka a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, amely az Alaszkai-öböltől az orosz Kamcsatka félszigetig terjed. A térségben gyakoriak a földrengések.

1964. március 27-én több percig tartó, 9,2-es erősségű földrengés rázta meg Anchorage környékét. Ez volt a legerősebb rengés, amelyet az Egyesült Államokban regisztráltak. A földrengés következtében pusztító szökőár söpört végig az Egyesült Államok nyugati partvidékén, amely több mint 250 ember életét követelte.