A japán kormány tíz nappal, augusztus 31-ig meghosszabbítja a rendkívüli járványügyi állapotot a nyári olimpiának helyet adó Tokióban, illetve három, vele szomszédos prefektúrában - Csiba, Kanagava, Szaitama -, továbbá a nyugati Oszakában is rendkívüli állapotot rendel el a koronavírus-járvány rohamos terjedése miatt.

Okinaván szintén meghosszabbítják tíz nappal a rendkívüli állapotot - közölte Nisimura Jaszutosi, a kormány járványügyi intézkedéseit irányító gazdasági miniszter a járványügyi szakértői bizottság pénteki ülésén.

Tokióban július 12-én vezették be a rendkívüli állapotot, és negyven napig, augusztus 22-ig lett volna érvényben az intézkedés, amely tiltja például a szeszes italok forgalmazását, és korlátozza a résztvevők számát a tömegrendezvényeken. A rendkívüli állapotnál valamivel enyhébb korlátozásokkal járó, fokozott járványügyi intézkedések rendjét további öt prefektúrában rendeli el a kormány. Az intézkedések bevezetését a nap folyamán hagyja jóvá, illetve hirdeti ki Szuga Joszihide kormányfő.

Újabb csúcson a fertőzöttek száma

Csütörtökön újabb csúcsot döntött Japánban a napi fertőzések száma, az elmúlt 24 órában 10 699 új esetet regisztráltak. A számuk első ízben lépte át a tízezres határt. Az előző maximumot két nappal ezelőtt mérték.
Tokióban viszont sorban a harmadik napon csúcsot dönt a fertőzöttek száma: kedden 2848, szerdán 3177, csütörtökön pedig 3865 új esetet regisztráltak.

A járvány terjedését nem hozzák kapcsolatba az olimpiávalForrás: AFP/Yomiuri/Kaoru Tachibana

A japán kormány az Indiából származó, nagyobb fertőzőképességű delta vírustörzs terjedésével magyarázza a jarvány súlyosbodását, és nem hozza összefüggésbe ezt a nézők nélkül javában zajló tokiói nyári olimpiai játékokkal, ahol a sportolóknak és más résztvevőknek szigorúan be kell tartaniuk a járványügyi szabályokat.

Japánban a lakosság kevesebb mint harminc százalékát oltották be eddig, ilyen tekintetben a szigetország elmarad a többi fejlett országtól.