Németországban szeptembertől kaphatják meg a koronavírus elleni harmadik védőoltást a különböző egészségügyi rizikócsoportokhoz tartozó emberek - erről döntöttek hétfőn a német tartományi egészségügyi miniszterek a szövetségi kormánnyal egyeztetve Berlinben.

Klaus Holetschek bajor egészségügyi miniszter szerint a többi között mobil oltási csapatokat alkalmaznának az idősotthonokban, illetve gondozóintézményekben, hogy

a kockázati csoportokba tartozó emberek megkapják frissítő oltásukat.

 

Engedélyezték a harmadik oltás beadását a veszélyeztetett korcsoportba tartozóknak Németországban - a kép illusztráció.Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Matthias Bein

Mint mondta, ebbe a körbe tartoznak a nagyon idős emberek, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszerük.

Felgyorsítják a 12-17 évesek oltási programját

A tizenkettő és tizenhét év közötti korosztály beoltási lehetőségeit is kiterjesztik az iskolakezdés előtt, így

országosan elérhetővé teszik számukra a vakcinákat egyebek között az oltási központokban, háziorvosi rendelőkben és iskolákban.

Ennek előfeltétele a megfelelő orvosi tájékoztatás, illetve a szülői, vagy gondviselői engedély.

Holetschek hangsúlyozta, hogy a gyerekek esetében a Pfizer/BioNTech-, illetve a Moderna-vakcinákkal fognak oltani.

A 12-17 éves korosztály számára országosan elérhetővé teszik a vakcinákat Németországban - a kép illusztráció.Forrás: NurPhoto via AFP/Alexander Pohl


Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már májusban engedélyezte a Pfizer/BioNTech oltóanyagát 12 éven felüliek számára, illetve néhány napja ugyanezt az engedélyt megadta a Moderna-vakcina számára is.

A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) ugyanakkor a politikai nyomás ellenére eddig általánosságban nem javasolta a gyerekek beoltását, kivételt ez alól a krónikus betegségekben szenvedők képeznek, akik esetében súlyosabb lefolyású lehet a koronavírus okozta Covid-19 betegség.

A német egészségügyi tárca adatai szerint eddig 900 ezer, 12 és 17 év közötti gyerek kapta meg az oltást.