Pozsony központjában vandálok LMBTQ-jelszavakat festettek helyi templomokra és kolostorokra. Vörös feliratok jelentek meg a régi városházán is, számolt be róla a Magyar Nemzet. A feliratok között angol nyelven szerepelt például az „Isten transz", „a transz gyönyörű", „meleg hatalom" és „jön a meleg forradalom" is.

A nyílt provokációra irányuló vandalizmus Szlovákia jelentős részét felháborította. Veronika Remišová szlovák miniszterelnök-helyettes reagált először a történésekre közösségi oldalán, ahol kijelentette, hogy elítéli a templomok elleni vandál támadásokat Pozsony belvárosában.

A pozsonyi püspöki hivatal igazgatója, Hajdu Tibor úgy nyilatkozott, „remélem (a rendőrség) az elkövetőket megtalálja, és az ilyen vandalizmus nem fog megismétlődni". A TASR szlovák hírügynökségnek adott interjújában hozzátette, hogy nagyon nehéz lesz rendbe hozni a károkat.

Egyenlőre arról még nincs információ, hogy csupán vandalizmusról van szó, vagy egy összehangolt támadásról beszélhetünk.  Simeon Peter Brindzák ferences rendi barát elmondása szerint a reggeli órákban vették észre a feliratokat, majd hívták a rendőröket. „Mi és a hívők közössége is megdöbbentünk a történteken" – mondta. Azt is elárulta, hogy ellenőrizték a videókamerák felvételeit, de nem találtak rajtuk semmit - írja a Magyar Nemzet.