Joe Biden szellemi állapota okozhatta az Egyesült Államok kabuli összeomlását

Vágólapra másolva!
Az amerikai csapatok botrányos, szervezetlen és minden logikát nélkülöző afganisztáni kivonulását - valójában menekülését - hiába próbálta meg Joe Biden elnök minden létező körülményre ráfogni, néhány napon belül bebizonyosodott, hogy az Afganisztánban kialakult drámai helyzetért gyakorlatilag egyedül ő a felelős. A legfrissebb információk szerint az amerikai hírszerzés számtalanszor figyelmeztette a szövetséges afgán hadsereg felkészületlenségére, a tálibok előretörésére és a teljes tálib hatalomátvétel valószínűségére. Amikor Biden minden figyelmeztetésüket lesöpörte, a kongresszus hírszerzési bizottságának demokrata tagjain keresztül is megpróbálták meggyőzni az elnököt, de Biden rájuk sem hallgatott. A kabuli menekülés képei sokkolták az amerikaiakat, már a liberális, demokratabarát sajtó is arról ír, Biden rémisztően tájékozatlan. A közösségi médiában újra kétségbe vonták a szellemi képességeit, miután előkerült egy felvétel, amin Biden láthatóan annak ellenére eltéved a Fehér Ház kertjében, hogy a védelmére kirendelt ügynök mutatja neki az utat. 
Vágólapra másolva!

Joe Biden sok szakértő szerint az amerikai csapatok afganisztáni kivonásának lebonyolításával az ország történetének legsúlyosabb külpolitikai hibáját követte el, amely nemcsak az 1975-ös saigoni eseményeket szárnyalja túl, hanem még az iráni túszdrámát is. Korábban beszámoltunk róla, hogy Joe Biden teljesen rosszul mérte fel a helyzetet, nem hallgat a hírszerzésre, saját tábornokaira és tanácsadóira.

Azt, hogy mennyire nem volt tisztában a helyzet súlyosságával, jól mutatja, hogy július 8-án még arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy az amerikai csapatok Afganisztánból való kivonulása jól megalapozott terv szerint halad majd. Azonban több republikánus képviselő is arról számolt be, hogy többszöri kérésre sem hozták nyilvánosságra ezeket a "terveket", mint később kiderült, ennek legfőbb oka az volt, hogy nem is léteztek.

Joe Biden Forrás: MTI/EPA/AP/Andrew Harnik

Biden szintén súlyos tévhitekbe kergetett a több tízmilliárd dollárból felfegyverzett és kiképzett afganisztáni hadsereg tudásával kapcsolatban, ráadásul nem is 300 ezer katonáról volt szó, mint ahogyan ő ezt többször is említette, hanem a létszámuk ennél jóval kevesebb, 182 ezer volt.

Mint később kiderült, Biden és Mark Milley tábornok tudtak erről, és tudatosan hazudtak nagyobb számot annak érdekében, hogy megnyugtassák az embereket.

A 300 ezres számot úgy kapták, hogy az afgán hadsereg tényleges létszámához hozzáadtak 118 ezer rendőrt is, ráadásul azokat a katonákat sem vették bele az egyenletbe, akik az elmúlt néhány hónapban deportáltak vagy átálltak a tálibok oldalára, ebből pedig rengeteg volt. Nemrég újabb részletek derültek ki az afgán hadsereg valós állapotáról. Anthony Cordesman stratégiai elemző szerint hiába volt papíron 182 ezer bevethető katona, ennek csak apró töredéke volt valóban harcképzett.

Összehasonlításul: a 182 ezres létszám kicsivel alacsonyabb, mint a nagyjából azonos népességű Lengyelország haderejének létszáma, miközben Lengyelország nem áll háborúban (arról nem is beszélve, hogy az valós adat, ellentétben az afgán adatokkal).

Az afgán hadsereg totális összeomlásában az is közrejátszott, hogy az amerikai csapatok távozásával azok a szerződött partnerek is távoztak, akik többek között a hadsereg logisztikájáért voltak felelősek, ráadásul ők készítették volna elő a különböző járműveket, illetve a légierő repülőgépeit és a karbantartási munkálatokat is ők végezték. Biden láthatóan ezt sem mérte fel.

Ezek a részletek megegyeznek azokkal a beszámolókkal, amelyek arról szóltak, hogy az amerikai csapatok sok esetben úgy hagyták el a támaszpontokat, hogy el sem magyarázták az afgán hadseregnek, szövetségeseiknek, miként kell működtetni a védelmi felszereléseket.

Fegyveresek járőröznek Kabulban 2021. augusztus 18-án Forrás: MTI/AP/Rahmat Gul

Biden szintén nem törődött a hírszerzés különböző jelentéseivel. Ugyan az Egyesült Államok demokrata elnöke a Fehér Házban tartott beszédében az afgán hadsereg és az ország korábbi vezetése mellett a hírszerzést is hibáztatta, a CIA korábbi igazgatója, Mike Morell cáfolta, hogy a CIA nem tájékoztatta, vagy tévesen tájékoztatta volna a helyzetről Bident.

Morell elmondta, hogy a hírszerzés nem tévedett, hiszen azt jósolták, hogy 90 nap alatt eshet el Kabul. A tévedés ott történt, hogy a CIA nem azt mondta, hogy 90 nappal azután, hogy az utolsó amerikai katona is elhagyja Afganisztánt, hanem 90 nappal azután, hogy az Egyesült Államok beszünteti a tálibok elleni hadműveleteket. Ez pedig - Biden érthetetlen döntése miatt - gyakorlatilag már áprilisban megtörtént.

Biden a számos hazugsága és a rendelkezésére álló információk ellenére is érthetetlen módon valójában hitt abban, hogy az afgán hadsereg ki fog tartani, pedig semmilyen jel nem utalt erre.

Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó kedden kénytelen volt beismerni, hogy a helyzet ilyen szintű eszkalálódásáért egyedül Joe Biden felel, aki "nem gondolta, hogy elkerülhetetlen a tálibok hatalomátvétele Afganisztánban. Úgy vélte, hogy az afgán hadsereg harcolni fog, mivel 20 évet és több tíz milliárd dollárt költöttünk a felfegyverezésükre és a kiképzésükre".

Tálib fegyveresek járőröznek járművükkel a dél-afganisztáni Kandahárban 2021. augusztus 17-én. Két nappal korábban a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán, miután a lázadók harc nélkül behatoltak az afgán fővárosba és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket Forrás: MTI/EPA/-

A The New York Times is arról számolt be, hogy az amerikai kémhálózat már a nyár alatt is egyre borúsabb képet festett az afganisztáni helyzettel kapcsolatban. Többször is figyelmeztették Bident a totális tálib hatalomátvételre és az afgán hadsereg gyors összeomlására, Júliusban a hírszerzés már olyan jelentéseket adott ki, hogy az afgán hadsereg valószínűleg nem fog ellenállást tanúsítani és gyakorlatilag képtelenség, hogy Kabul az afgán kormány kezén maradjon.

Az egyébként a demokratákat támogató és Biden hatalomra kerülésében szerepet játszó lap szerint ez számos kérdést felvet, a legfontosabb viszont az, hogy miért érte teljesen váratlanul a helyzet a Biden-kormányt, miközben hónapokon át a létező összes forrás pontosan arra figyelmeztette őket, ami aztán be is következett. A jelentésekben kiemelték azt is, hogy az afgán hadsereg egy jelentős része majdnem biztos, hogy leteszi a fegyvert és átáll a tálibok oldalára. Ez meg is történt, bár a pontos számok egyelőre nem ismertek.

A CIA egy júliusi jelentése arról számolt be, hogy a kormány elvesztette a kontrollt a Kabulba vezető utak felett, ez pedig a központi kormányt az összeomlás szélére sodorhatja.

A Nemzetbiztonsági hivatal jelentésében pedig az állt, hogy a tálibok nagy valószínűséggel gyorsan és jelentős sikereket érnek majd el a harctéren, a központi kormány pedig rendkívül nehezen fogja tudni feltartóztatni őket. Mindezek ellenére mégsem történt semmilyen lépés a Biden-kormány részéről a helyzet javítása érdekében.

Az is egyenesen botrányos, hogy az amerikai hadsereg dollármilliárdokat érő hadifelszerelést hagyott hátra a szélsőséges iszlamistáknak, így gyakorlatilag modernizálva azt. Nem is beszélve arról, hogy számos olyan afgán katona állhatott át a tálibok oldalára, aki amerikai kiképzést kapott és ismeri a nyugati haderők működését, stratégiáját. Ez pedig súlyos kockázatot jelenthet még a későbbiekben.

A káosz pedig folytatódik. Ugyan Joe Biden számtalanszor bizonygatta, hogy Afganisztánban nem alakulnak majd ki a saigonihoz hasonló képsorok, ennél végül sokkal drámaibb felvételek kerültek napvilágra. Ráadásul Biden legfrissebb nyilatkozata szerint ez a káosz elkerülhetetlen volt, ami egyszerűen nem igaz. Ahelyett, hogy Biden vállalná a felelősséget, ő inkább másokat hibáztat, amelynek hatására éles konfliktus kezd kialakulni a nemzetbiztonsági szolgálatok és a kormány között.

A 2021. augusztus 17-én elérhetővé vált felvételen legalább 640 kimenekített afgán személy ül egy C-17-es típusú amerikai katonai szállító repülőgép belsejében a kabuli nemzetközi repülőtéren 2021. augusztus 15-én Forrás: MTI/EPA/AIR MOBILITY COMMAND PUBLIC AFFAIRS/Air Mobility Command Public Affairs Handout

A mostani helyzetet sokan újabb bizonyítéknak látják arra, hogy

Biden már nincs teljesen birtokában szellemi képességeinek, ezért alkalmatlan az elnöki feladatok ellátásra.

Ezt támasztja alá a néhány napos felvétel is, amin az látszik, hogy Joe Biden annak ellenére téved el a Fehér Ház kertjében, hogy egy ügynök mutatja neki, merre van a kikövezett út. Jól látszik, hogy Biden eleve nem arra indul, amerre várják, az ügynök úgy siet át elé. Az elnök azonban ekkor sem érti meg, mit mutat, és monoton mozgással az őrhelyére induló ügynököt követi, letérve az útról a füvön és a bokrokon át. Érdemes nézni az elnök mögött érkező ügynök tanácstalan arcát, ahogy körbenéz, amikor Biden megint letér az útról.

- írja az egyik kommentelő.

Több politikus is kommentálta a történteket a Twitteren, Egy arizonai képviselőjelölt, az "elveszett" és "ostoba" hashtagekkel jelölte meg a bejegyzését.

Sean Spicer, Donald Trump sajtótitkára csak ennyi írt: Nézzék. Ezt. A. Videót. Figyelmesen

Néhány kommentelő szerint Biden úgy mozog, mint egy robot, biztosan rosszul programozták be.