Hatékony a harmadik oltás az előzetes adatok szerint

koronavírus, oltás, járvány, galéria
Békéscsaba, 2021. augusztus 7. Oltáshoz készítik elő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinát a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2021. augusztus 7-én. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Az előzetes izraeli adatok szerint hatékony a harmadik oltás a koronavírus-fertőzés átadásának és a Covid-19 betegség súlyos formája kialakulásának megelőzésében - jelentette a Maárív című izraeli újság hírportálja csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A nemzetbiztonsági tanács adatai szerint az emlékeztető, harmadik oltással vakcinázottak magas szinten termelnek antitesteket a SARS-CoV-2 koronavírus delta változata ellen, és ez jelentősen javítja az oltottak védettségét.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint eddig 1 201 254 izraeli vette fel a harmadik oltást,

a lakosság csaknem 13 százaléka. A 90 év felettiek 62,7 százalékát, a 80-90 évesek 68 százalékát, a 70-80 év közöttiek 72,2 százalékát, a 60-70 közöttiek 55,4 százalékát, az 50 és 60 év közöttiek 26,3 százalékát már harmadszor is beoltották az augusztus elején kezdődött új oltási kampányban.

A minisztérium szerint

a mellékhatások enyhék és a korábbihoz hasonlóak,

és az adatok alapján azt javasolják a harmadik oltásra jogosult 50 évnél idősebbeknek, hogy haladéktalanul látogassanak el a számos városban éjszaka is működő oltópontokra.

Illusztráció Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az egészségügyi minisztérium szaktanácsadó testülete csütörtök este dönt a harmadik dózis korhatárának csökkentéséről, várhatóan 40 éves kortól lehet majd kérni az emlékeztető oltást.

- nyilatkozott Tal Bros, a grémium egyik tagja a 103-as kereskedelmi rádiónak csütörtökön.

A kórházba került be nem oltottak átlag életkora 55 év, az oltottaké viszont 75.

- mondta az orvos-szakértő.

- mondta szerda esti sajtótájékoztatóján Naftali Bennett miniszterelnök, és ismét oltakozásra szólította fel az izraelieket a hatalmas anyagi áldozatokat követelő országos zárlat elkerülése érdekében.

Illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

December vége óta Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 871 532-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 63,14 százaléka, azonban nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.

Mintegy 150 ezer teszt elvégzésével szerdán 7856 új fertőzöttet azonosítottak, 5,5 százalék volt a fertőzöttek aránya.

Jelenleg 62 163 aktív vírushordozót tartanak nyilván Izraelben, 994-en vannak közülük kórházban, ahol a súlyos betegek száma 603-ra emelkedett, és már 106-an szorulnak lélegeztetőgépre. A pandémia kialakulása óta 966 757 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a betegségben tavaly február óta 6726-en haltak meg Izraelben.