Az ukrán külügyi szóvivő tagadja, hogy eltérítették volna a gépüket Kabulban

ukrajna gép
Vágólapra másolva!
Tagadta Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő kedden azt a korábban megjelent hírt, amely szerint fegyveresek megkaparintották az egyik ukrán evakuációs repülőgépet a napokban Afganisztánban.
Vágólapra másolva!

Előzőleg Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes egy rádióműsorban azt mondta, hogy

A külügyi szóvivő később közölte, hogy "gépeltérítés mint olyan nem történt".

Közlése szerint Jenyin azt akarta mondani, hogy a gép, amelyről Kijev előzetes megállapodást kötött, "más embereket szállított".

Nyikolenko közölte, hogy végül biztonságosan visszatért Ukrajnába az összes gép, amelyet Ukrajna indított Afganisztánba az ukrán állampolgárok és más veszélyben lévő emberek kimenekítésére.

Három evakuációs járaton 256 embert menekítettek ki

- tette hozzá.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolt arról, hogy a harmadik gép hétfő este ért földet a kijevi Boriszpil repülőtéren, fedélzetén 98 emberrel, köztük 27 ukrán állampolgárral.

Vasárnap szállt le az ukrán fővárosban a második repülő 83 emberrel, akik közül 31 volt ukrán.

Kimenekítették a Wall Street Journal című amerikai lap és a Szabadság Rádió újságíróit, valamint 12 ukrán katonát, akik egy Kabul melletti támaszponton rekedtek.

Az első gép augusztus 16-án érkezett meg az afgán fővárosból Kijevbe, fedélzetén 79 fővel.

A kimenekítettek között voltak ukránok, fehéroroszok, tádzsikok, horvátok és hollandok, többségük viszont afgán állampolgár volt.

Az afgánok közül kilencen menedéket kértek Ukrajnában, egy részük pedig továbbrepült a világ más városaiba, főként Isztambulba, Párizsba és Szófiába.

Ukrajna az első géppel menekítette ki Kabulból Sahraa Karimi afgán filmrendezőt és forgatókönyvírót.