Figyelmeztette a nagykövetség az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a kabuli repülőteret

Afganisztán, Kabul
Kabul, 2021. augusztus 24. Az amerikai központi parancsnokság által közreadott képen evakuálást biztosító amerikai tengerészgyalogosok a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren 2021. augusztus 21-én. Az Egyesült Államok és szövetségesei a légi kikötőn keresztül menekítik ki a külföldi állampolgárokat és a velük együttműködő afgánokat, miután az iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán csaknem egészét. MTI/EPA/Amerikai központi parancsnokság/Victor Mancilla
Vágólapra másolva!
Figyelmeztetést adott ki szerdán az Egyesült Államok nagykövetsége Afganisztánban, hogy az amerikai állampolgárok kerüljék el a kabuli Hamid Karzai repülőteret.
Vágólapra másolva!

A légikikötőből működő diplomáciai képviselet felszólította a repülőtér Abbey, illetve keleti és északi kapujánál várakozó amerikai állampolgárokat, hogy haladéktalanul hagyják el a bejáratok térségét.

A nagykövetség honlapján megjelent üzenet azonban nem adott indoklást, mindössze azt javasolta az amerikaiaknak, hogy legyenek résen, különösen a nagyobb tömegekben.

Figyelmeztetést adott ki szerdán az Egyesült Államok nagykövetsége Afganisztánban, hogy az amerikai állampolgárok kerüljék el a kabuli Hamid Karzai repülőteret Forrás: MTI/EPA/Amerikai központi parancsnokság/Victor Mancilla

A brit és az ausztrál külügyminisztérium szintén figyelmeztetést adott ki saját állampolgárai számára terrorcselekmények veszélyére hivatkozva.

– olvasható a brit tárca honlapján.

Merényletre készülhet az Iszlám Állam a repülőtérnél

A NATO egyik névtelenséget kérő diplomatája a figyelmeztetésekkel összefüggésben közölte, hogy a tálibok ígéretet tettek a biztonság fenntartására a repülőtér körül, ugyanakkor az Iszlám Állam szélsőségesei jelentette közvetlen fenyegetést sem lehet figyelmen kívül hagyni.

– A nyugati erők semmilyen körülmények között sem akarnak olyan helyzetbe kerülni, hogy támadásra vagy védekezésre kényszerüljenek bárki ellen Afganisztánban.

– mondta a NATO-diplomata.

A tálibok időközben megerősítették, hogy védelmet nyújtanak a légikikötő előtt gyülekező civileknek, ugyanakkor közölték, hogy a külföldi csapatoknak a hónap végén lejáró határidőig be kell fejezniük a kimenekítéseket.

– Őreink szintén életüket kockáztatják a kabuli repülőtérnél, rájuk is fenyegetést jelent az Iszlám Állam – emelte ki a tálibok egyik tisztségviselője.

Nemrég Joe Biden amerikai elnök és más tisztségviselők is arra figyelmeztettek, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet merényletre készülhet a repülőtér térségében. A légikikötőnél ugyanis tömegek tolonganak annak reményében, hogy egy evakuációs repülőjárattal elhagyhatják Afganisztánt.

Pandzssir az egyetlen tartomány, amit nem foglaltak el a tálibok

Mindazonáltal az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) szerdán este ismertetett jelentésében többnyire nyugodtnak minősítette a biztonsági helyzetet Afganisztán régióinak túlnyomó többségében a radikális iszlamista tálibok hatalomátvétele után.

Az OCHA szerint az ország déli részén továbbra is áldozatokat követelnek az útszéleken elrejtett robbanószerkezetek, illetve

többen megsérültek a tartományi székhelyeken, amikor a szélsőségesek örömükben a levegőbe lövöldöztek.

Az északkeleti Baglán tartomány Puli-Hiszár, Dih Szalah és Bano körzeteiben összecsapások törtek ki a tálibok és helyi milíciák között. A The New York Times amerikai lap úgy tudja, ezeket a tálibok házkutatási akciói váltották ki. Kabulból és a fővárostól északkeletre fekvő Pandzssir tartományból több biztonsági incidensről és erőszakcselekményről érkezett jelentés. Pandzssir egyébként az egyetlen tartomány, amelyet nem foglaltak el a tálibok.

A keleti Dzsalálábádban két civil életét vesztette és hatan megsebesültek a nemzeti ünnep alkalmából tartott tüntetésen. Helyi újságírók szerint a tálibok tüzet nyitottak a tömegre.

Az OCHA szerint szombaton fegyveres összecsapások voltak a kelet-afganisztáni Lagmán tartomány Alingar nevű körzetében a tálibok és az Iszlám Állam dzsihadistái között.