Megerőszakolt egy tinilányt az autójában egy New York-i futár

nemi erőszak bántalmazás
Vágólapra másolva!
A férfi marihuánával kínálta áldozatait, majd fogdosni kezdte őket, másokat meg is erőszakolt.
Vágólapra másolva!

A New York-i futár, Joshua J. Ginyard után augusztusban kezdték meg a nyomozást a rendőrök - írja a Crime Online-ra hivatkozva a Bors. A férfi a vádak szerint két tinédzser lányt vett fel a csomagszállító autójával, akiket Washington állam egyik félreeső zugában kényszerített szexuális együttlétre.

Egyiküket orális szexre kényszerítette, majd megerőszakolta, másikukat fogdosta.

Az ügyben eljáró illetékes hatóságok elmondása alapján több vádpontról is tudni lehet, ezeket azonban még nem kommunikálták - a rendőrség ráadásul az eddig szerzett tapasztalatok nyomán úgy véli, több áldozatra is fény derülhet a nyomozás során.

A jelenleg is rács mögött lévő Ginyard ügyében 25 ezer dolláros, azaz mintegy 7 és fél millió forintos óvadékot állapítottak meg.