Ismeretlen támadók rakétákat lőttek ki Kabul repülőterére hétfőn, károkról vagy áldozatokról egyelőre nem tudni - jelentette a Tolo News helyi hírcsatorna.

Egyes sajtóinformációk szerint legalább öt rakétát lőttek ki a légikikötőre. A közösségi médiában egy rakétatalálat miatt lángra kapott autó képei kezdtek terjedni hétfőn, de ennek eredetiségét hírügynökségek egyelőre nem tudták megerősíteni.

A támadás elkövetőjeként egyelőre egyik terrorszervezet sem jelentkezett. Kabul Sár-i-Sahíd kerületében a helyiek felfedeztek egy autót, amelynek hátsó üléseit kiszerelték, helyükre pedig házi készítésű rakétaindító csöveket szereltek. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és egyéb milíciák gyakorta élnek ezzel a módszerrel, mert így észrevétlenül tudják megközelíteni célpontjaikat.

A rakéták egy része az afgán főváros Szalim Karván kerületében csapódott lakóépületekbe, a repülőtértől mintegy három kilométerre. Áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

A hírcsatornának egy amerikai illetékes arról beszélt, hogy több rakétát megsemmisített a repülőtér rakétaelhárító rendszere. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője nem sokkal később arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a támadásról, az emberek kimenekítése pedig szakadatlanul folytatódik.

Az elnök megerősítette azt az utasítást a parancsnokoknak, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket a terepen lévő amerikaiak biztonsága érdekében - hangsúlyozta a szóvivő. Az AP amerikai hírügynökség a helyszínről azt jelentette, hogy az amerikai szállítógépek zavartalanul, mintegy húszpercenként szálltak fel a repülőtérről.

Vasárnap Joe Biden arra figyelmeztetett, hogy újabb terrortámadás várható az afganisztáni főváros repülőterén, ahol csütörtökön mintegy kétszáz halálos áldozatot követelő pokolgépes merénylet történt, amelyben 13 amerikai és két brit katona is meghalt.

A támadásért az Egyesült Államok az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet tette felelőssé. Az amerikai hadsereg válaszul a terrorcselekményre dróncsapást mért az Iszlám Állam állásaira a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban. A támadásban a dzsihadisták két embere - terrorcselekmények tervezője - halt meg, egy pedig megsebesült.