Korábban kimenekítette Bident, az amerikai csapatok mégis magára hagyták Afganisztánban

A dán titkosszolgálat segített az USA-nak kémkedni a német Angela Merkel után, Joe Biden
US President Joe Biden speaks on the economy at Cuyahoga Community College Manufacturing Technology Center, on May 27, 2021, in Cleveland, Ohio. (Photo by Nicholas Kamm / AFP)
Vágólapra másolva!
Miután 2008-ban a Joe Biden akkori szenátort és két másik törvényhozót szállító helikopter hóvihar közepette kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani, egy afgán tolmács mentette ki őket a bajból. Úgy látszik, az azóta elnökké előlépett politikus megfeledkezett a bátor tettről, hiszen az Afganisztánból kivonuló amerikai csapatok magára hagyták a Bidenért az életét kockáztató férfit.
Vágólapra másolva!

A The Blaze beszámolója szerint a férfi jelenleg feleségével és gyermekeivel bujkál a tálibok elől. A lap úgy tudja, a férfi azok közé az afgán szövetségesek közé tartozik, akik az amerikai csapatkivonások után Afganisztánban rekedtek. Nincsen ezzel egyedül, ugyanis sajtóértesülések szerint több száz amerikai állampolgár is hasonlóan járt.

Az ügyből országos botrány lett, amit jól mutat, hogy Jen Psakit, a Fehér Ház sajtótitkárát kedden arról kérdezték, hogy hogyan kommentálná az afgán férfi történetét, és mi az oka annak, hogy több afgán szövetséges sem tudott kijutni a tálibok kontrollja alatt álló országból, miközben Joe Biden elnök szerint a tömeges evakuálás "rendkívül sikeres" volt.

Psaki azt válaszolta, hogy egyelőre a diplomatákra összpontosítanak, de ki fogják juttatni ezeket az embereket. "Tiszteletben tartjuk, amit Amerikáért tettek" - tette hozzá.

Joe Biden amerikai elnök "elaludt": a csapatkivonások után több afgán szövetséges és amerikai polgár is kint ragadt a tálibok uralta Afganisztánban Forrás: Getty Images/Pool/Sarahbeth Maney

Az eset azért is felháborító, mert az akkor 36 éves férfi 2008-ban az amerikai hadsereg tolmácsaként társaival kiszabadított három amerikai szenátort, nevezetesen Joe Bident, John Kerryt és Chuck Hagelt, miután Black Hawk helikopterükkel kényszerleszállást hajtottak végre Afganisztánban. Korábbi sajtóbeszámolók szerint a gépet azért kellett letenni a földre, mert a hatalmas hóviharok miatt képtelenség volt közlekedni.

Biden nem bizonyult hálásnak, ugyanis ahogyan korábban is szó volt róla, a férfit nem menekítették ki Afganisztánból. Elmondása szerint nagyon fél, és azt kéri az amerikai vezetéstől, hogy ne hagyja cserben.

Mint ismert, az amerikai elnök komoly bírálatokat kapott azért, amiért több afgán szövetséges és amerikai állampolgár is kint rekedt a tálibok által megszállt országban.