A Pentagon elismerte a teljes kudarcot

Horizontal
A Pentagon épülete Washingtonban
Vágólapra másolva!
Az amerikai védelmi minisztérium vezetői elismerték szerdán: fájdalmas, egyben dühítő érzés, hogy a tálib lázadók uralma alá került Afganisztán, és elhatározták, hogy levonják a húsz évig tartó, minap véget ért háború tanulságait.
Vágólapra másolva!

"Semelyik hadművelet nem tökéletes, de ebből a tapasztalatból is le fogjuk vonni a tanulságokat" - jelentette ki Lloyd Austin miniszter, aki korábban tábornok volt, és maga is harcolt Afganisztánban.

"Én mindig büszke leszek arra a szerepre, amelyet betöltöttünk ebben a háborúban, de

nem várhatjuk az afganisztáni veteránoktól, hogy nagyobb egyetértés legyen közöttük, mint az amerikai társadalom bármely más részében.

Az utóbbi napokban sok szigorú véleményt hallottam, és ez fontos, mert ez a demokrácia, ez Amerika!" - jelentette ki újságíróknak nyilatkozva.

Fájdalmas, egyben dühítő érzés, hogy a tálib lázadók uralma alá került Afganisztán - mondták amerikai katonai vezetők Forrás: AFP/Staff

Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki szintén harcolt Afganisztánban, azt mondta: az utóbbi napok érzelmileg nagyon nehezek voltak számukra, de katona létükre türtőztetik magukat.

"Mindannyian vergődünk egyfelől a fájdalom, a düh és a bánat, másfelől a büszkeség és az erély érzése között. De alázattal és őszintén tanulni fogunk a taktikai, műveleti és stratégiai tapasztalatokból" - mondta.