Felmentette a párizsi bíróság Éric Zemmourt, a magyarbarát és bevándorlásellenes francia esszéírót.

A párizsi fellebbviteli bíróság szerdán felmentette Éric Zemmourt. A francia politikai újság- és esszéírónak állítólagos iszlamofób, migrációellenes és gyűlöletkeltő megszólalása miatt kellett bíróság elé állnia.

A vádak szerint Zemmour 2019-ben a Marion Maréchal (Marine Le Pen unokahúga) által szervezett nagyszabású politikai gyűlésén tartott beszédében  a bevándorlókat „gyarmatosítóknak" és a „francia köztereket iszlamizáló" tömegeknek nevezte.  Zemmour a tradicionális iszlám öltözetet, a djellabát a „megszálló hadsereg uniformisának" nevezte.

Éric Zemmourt minden vádpont alól felmentette a párizsi fellebbviteli bíróságForrás: AFP/leemage/©Arnaud MEYER

Az elsőfokú bírósági ítéletben Zemmourt 100 ezer euró pénzbírsággal sújtották, azonban a fellebbviteli bíróság felmentette, a korábbi ítéletet pedig semmissé tette.

Zemmour ügyvédje a felmentő ítélet kihirdetése után úgy nyilatkozott: hatalmas győzelem ez védence számára, akivel kapcsolatban vádlói (többnyire radikális baloldali „jogvédők") még azt is követelték a bíróságtól, hogy fossza meg Zemmourt állampolgári jogaitól, azaz az esszéíró ne szavazhasson vagy ne jelöltethesse magát közjogi tisztségre. 

Nyolc hónappal a francia köztársasági elnökválasztás első fordulója előtt Franciaország kíváncsian várja Éric Zemmour döntését, hogy bejelenti-e indulását a francia államfői posztért. Egy friss felmérés szerint Zemmour az elnökválasztás első körében 8,5 százalékot kapna.