Boris Johnson: A terroristák a nyitott társadalomba vetett hitet akarták lerombolni

politics pandemic Horizontal PARLIAMENT PARLIAMENTARY SESSION CORONAVIRUS COVID-19
Boris Johnson
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban húsz évvel ezelőtt végrehajtott terrortámadások elkövetői a szabad emberek nyitott társadalomba vetett hitét próbálták lerombolni - mondta szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Johnson a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások 20. évfordulóján közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta:

a terroristák megvetik "az általunk féltve óvott" nyitott társadalmakat.

Hangsúlyozta: éppen az Egyesült Államok nyitottsága, toleranciája miatt a 2977 emberéletet kioltó húsz évvel ezelőtti támadás halálos áldozatainak listáján szinte minden nemzetiség és vallás tagja szerepelt.

Boris Johnson Forrás: AFP/Jessica Taylor

- mondta a brit miniszterelnök.

"A legutóbbi időszak afganisztáni fejleményei csak megerősítik elkötelezettségünket, hogy szilárdan őrizzük a szabadságba és a demokráciába vetett hitünket, amely mindig felülkerekedik minden ellenségen" - tette hozzá szombati megemlékezésében Boris Johnson.

II. Erzsébet királynő Joe Biden amerikai elnöknek küldött személyes üzenetében hangsúlyozta: gondolataiban, imáiban ma is az áldozatokra, a túlélőkre és családtagjaikra, valamint a terrortámadások helyszíneire kivonult sürgősségi szolgálatok tagjaira emlékezik.

A 95 esztendős brit uralkodó felidézi, hogy tíz évvel ezelőtt felkereste a 2001-ben lerombolt New York-i World Trade Center ikertornyainak helyét, és ez a látogatás a számtalan nemzetiségű, hitű, hátterű áldozatok emléke előtti tisztelgés közepette is az újjáépítés érdekében összefogó közösségek eltökéltségére emlékezteti őt.

A londoni Olimpiai Parkban szombat este emlékművet avatnak az évforduló alkalmából.

Az alkotáshoz az amerikai kormány egy megégett, sérült acélszerkezet-darabot adományozott, amelyet a New York-i ikertornyok romjai alól emeltek ki.