Szijjártó Péter: A svéd miniszterelnök hazudott a magyarországi helyzetről

LÖFVEN, Stefan
Stockholm, 2021. június 28. Stefan Löfven svéd miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Stockholmban 2021. június 28-án. Löfven bejelentette lemondását, miután június 21-én a svéd parlament megszavazta a kormányfővel szemben a Svéd Demokraták (SD) nevű radikális jobboldali párt által benyújtott bizalmatlansági indítványt. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Stina Stjernkvist
Vágólapra másolva!
A bukott, baloldali svéd miniszterelnök hazudott a magyarországi helyzetről - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter úgy fogalmazott:

"Persze nem véletlen, hogy Stefan Löfvennek novemberben távoznia kell a miniszterelnöki székből, hiszen az irányítás jól láthatóan kicsúszott a kezéből" - hívta fel rá a figyelmet a magyar diplomácia vezetője.

Stefan Löfven Forrás: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Stina Stjernkvist

- írta, hozzátéve: a zsidó közösség elleni uszítások komoly következmények nélkül maradnak, migránsok még egy zsinagógát is felgyújtottak Göteborgban.

- sorolta a magyar miniszter.

"Értjük tehát a svéd miniszterelnök frusztráltságát mindezek miatt, de ha többet foglalkozott volna a saját országa kormányzásával, mint a mi kioktatásunkkal, akkor lehet, hogy nem bukott volna meg" - írta Szijjártó Péter.