A palackba zárt üzenetet egyike volt annak a 750 palacknak, amit 1984-85-ben tették vízbe iskolások Japánban, egy kísérlet részeként.

A japán Choshi Gimnázium természettudományi klubjának diákjai helyeztek el több száz palackba zárt üzenetet a Miyake-sziget közelében 37 évvel ezelőtt. A céljuk az volt, hogy megfigyeljék az óceáni áramlatokat.

A palackok többségét 2002-ben találták meg a Kagosima prefektúrában lévő Kikaijima szigeten – írja a Guardian.

Idén júniusban a 9 éves Abbie Graham azonban egy eddig sodródó darabot talált Hawaii Paradise Parkban.

Az üzenetben japánul, angolul és portugálul írták le, hogy Choshi partjáról engedték útnak a palackot, és kérik a megtalálóját, hogy vegye fel a kapcsolatot az iskolával.

IllusztrációForrás: Science Photo Library/CAIA IMAGE / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Caia Image / Science Photo Libra

A kislány szeptemberben írt is az iskolának, hogy megtalálta az üzenetet, és mellékelt egy rajzot magáról és a húgáról, amint szusit esznek.

Az iskola igazgatója azt mondta, hogy azt hitte, 2002-ben az utolsó darabot is megtalálták, és sosem képzelte volna, hogy van még egy palack, ami már 37 éve sodródik.

Kakaijima-n kívül 17 másik helyen is találtak palackokat akkoriban, köztük az Egyesült Államokban és Kínában is.

IllusztrációForrás: Origo

Az akkori klub egyik tagja, az 54 éves Mayumi Kanda azt mondta, az eset kedves emlékeket idézett benne a középiskolai éveiből.

A palackot megtaláló Abbie azt mondta, nagyon örül, hogy ő találta meg a palackot, és megpróbál többet is találni.