Támogatásra pályázhatnak a Brexit miatt nehézséggel küzdő magyar cégek

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. augusztus 24. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Vitesco Technologies Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021.augusztus 24-én. A német autóipari cég egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat épít fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani. A 47 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából 7000 négyzetméteres üzem felépítésével 450 új munkahely jön létre. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások október 11. és 15. között nyújthatják be pályázatukat állami támogatásra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a bejegyzésében emlékeztetett: alig egy hete hozta meg a kormány a döntést, amely szerint nem várnak az Európai Unióra (EU), és a négy éven keresztül elhúzódó procedúra helyett még idén támogatást nyújtanak a Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozásoknak.

– Az elhúzódó folyósítás most nem megoldás, nincs idő várni, hiszen a világgazdaság rövidesen újra magára talál, nekünk pedig az az érdekünk, hogy a magyar vállalatok tőkeerősek legyenek és már most a lehető legjobb startpozíciót vegyék fel az új gazdasági versenyhez – emelte ki.

Az EU által meghatározott 22 milliárd forintos pályázati keretösszeget tehát nemzeti forrásból biztosítják

- emelte ki -, és rendelkezésére áll valamennyi magyar vállalat számára, amely a Brexit miatt most nehézségekkel szembesül, de kész beruházásokat végrehajtani az exportképesség fenntartása érdekében.

Most jön a kanyarban előzés

Felhívta a figyelmet, hogy szombattól elérhető a pályázati közlemény, amely a támogatás legfőbb feltételeit tartalmazza. Október 1-jén közzéteszik a minden információt tartalmazó pályázati felhívást. Ezután a magyar vállalatoknak tíz napjuk lesz felkészülni a pályázati anyagok összeállítására, amelyeket október 11. és 15. között nyújthatnak be.

Közölte azt is, a sikeres pályázókkal év végén szerződnek, és "2022-ben együttesen küzdünk azért, hogy a magyar gazdaság továbbra is Európa-bajnok színvonalon teljesítsen, a hátunk mögött hagyott nehéz időszak ellenére is".

– írta Szijjártó Péter.