Egy 72 éves nőt erőszakolt meg még 2005-ben az a férfi, akit a hatóságok Maddie McCann elrablásával és megölésével gyanúsítanak. Christian Brueckner egy karddal rontott be az idős nő házába.

Nyilvánosság elé léptek annak a már elhunyt asszonynak a rokonai, akit a Maddie McCann elrablásával és megölésével gyanúsított Christian Brueckner erőszakolt meg még 2005-ben - írja a Ripost a Mirror cikke alapján. 

Szörnyű támadás volt

Az áldozat unokaöccse azt mondta, mélyen megdöbbent, amikor rájött, hogy ugyanazt a férfit gyanúsítják a kislány elrablásával és megölésével, mint aki berontott a nagynénje házába egy karddal, hogy megerőszakolja őt. Az asszony akkor 72 éves volt.

Szörnyű támadás volt, hatalmas traumát jelentettek a történtek a nagynéném számára, aki egyedül élt. Özvegy volt, korábban újságíróként dolgozott. Megpróbálta újra felépíteni az életét. Végül idén márciusban meghalt – mondta  férfi Jon Clarke újságírónak, aki egy könyvet ír a rejtélyes Maddie-ügyről.

A férfi azt is hozzátette, reméli, hogy Bruecknernek felelnie kell Maddie eltűnéséért, valamint abban is bízik, hogy örök életére rácsok mögött marad.

Tavaly nyáron került a hatóságok látószögébe

A négyéves kislány 2007. május 3-án tűnt el Portugáliában, egy Praia da Luz-i hotelszobából, ahol a testvéreivel együtt aludt, a szüleik addig egy közeli étteremben voltak.

A kislány ügyében mind a portugál, mind a brit rendőrök nagy erőkkel nyomozni kezdtek, a szülők pedig nemzetközi keresőkampányt indítottak gyerekük megtalálása érdekében. 

A 72 éves nő megerőszakolása miatt börtönben lévő Christian Brueckner 2020 nyarán került a rendőrök látószögébe, és a 44 éves férfi ellen azóta is egyre több bizonyítékot hoznak fel, mely szerint ő végezhetett a kislánnyal.

A többszörösen büntetett előéletű Brueckner 1995 és 2007 között megszakításokkal Praia da Luzban élt, ahol alkalmi munkái mellett főleg bűncselekményekből tartotta fenn magát: kábítószert árult és több szállodába, illetve apartmanba is betört.

Később többek között az is kiderült a férfiról, hogy 2017-ben egy parkban molesztálta volt párja ötéves kislányát, majd több fotót is készített róla, amiket lementett számítógépére.