Anális szexről osztogattak tankönyveket tízéves gyerekeknek Amerikában

osztályterem, iskola
A diákok készítették a videót
Vágólapra másolva!
A Texas állambeli Austin városában, a Lake Travis Independent School District tankerület nyilvános ülésén még a mikrofonját is kikapcsolták annak a szülőnek, aki az anális szexről szóló leplezetlen és vulgáris utalásokat tartalmazó könyv iskolai használatának betiltását követelte. A szülők által kifogásolt könyv az austini Hudson Bend tanintézményben a tízéves diákok számára is elérhető könyvtári könyvek között található - írja a New York Post.
Vágólapra másolva!

A tankerület ülésén az egyik diák édesanyja – hogy a szülők kérését alátámassza – idézeteket olvasott fel a 2015-ben „Out of Darkness" címmel kiadott regényben megjelenő vulgáris mondatokból.

Illusztráció Forrás: shutterstock.com

A passzusok lényege, hogy a 10-14 éves korosztály számára felfedi és ismerteti az anális szex fogalmát, ráadásul a témát az amerikai szlengben a „s..be ku..ás"-t is jelentő kifejezés (eredetileg egy 1930-as években megjelenő ügyességi fajáték megnevezése) ismételgetésével járja körül.

– mondta feldúltan az egyik édesanya, Kara Bell a felszólalásában.

Bell mikrofonját a tankerületi ülést vezető elnök kikapcsolta, de a felháborodott szülő az elnémított mikrofon mellett is folytatta felszólalását.

Az austini hírtelevízió, a KXAN értesülése szerint a Lake Travis-i tankerület végül elrendelte a vulgáris könyv eltávolítását az összes iskola könyvtárából.