Kidobta az apa az erkélyről az egyéves gyerekét, egy rendőr elkapta

családon belüli erőszak gyerek bántalmazás
Vágólapra másolva!
Egy hős rendőr mentette meg egy kisgyerek életét a hétvégén New Jersey-ben, miután az apja kidobta a kicsit egy lakás erkélyéről.
Vágólapra másolva!

A dráma szeptember 18-án, reggel 9 óra 30 perc körül történt Jersey Cityben: a rendőrök arról kaptak bejelentést, hogy egy férfi kint állt az erkélyen és saját kisbabájával fenyegetőzik - írja a Bors a Daily Star cikke alapján.

Mire a hatóságok kiérkeztek a helyszínre, a férfi már a korláton kívül lógatta a kicsit. Ezután megpróbálták megnyugtatni az apát, de ez kudarcba fulladt,

a csecsemőt ledobta az erkélyről.

A tragédiát azonban szerencsére egy rendőrnek sikerült megakadályozni, aki éppen jó helyen volt, így el tudta kapni a gyereket.

Bár a kicsi sértetlenül megúszta az esetet, a biztonság kedvéért egy közeli kórházba szállították kivizsgálásra. A férfit letartóztatták, és

az elmeorvosi vizsgálatot követően vádat emeltek ellene.

Az apa nevét nem hozták nyilvánosságra, és egyelőre azt sem tudni, hogy miért kockáztatta a kicsi életét.