Megdöbbent a férfi, amikor kiderült, mit rejt a lépcső alatti üreg az új házában

félelem
Young man with hands over face, looking through fingers with one eye, close-up
Vágólapra másolva!
Horrorisztikus látvány fogadta a liverpooli háztulajdonost, amikor átütötte a falat új otthonában, hogy kiderítse, mit rejt a lépcső alatti üreg. A barátai most arra biztatják Jonathant, hogy adja el az ingatlant.
Vágólapra másolva!

A 32 éves Jonathan Lewis nemrég vette át új, liverpooli otthona kulcsait. A férfi ezután úgy döntött, megvizsgálja, mit rejt a lépcső alatti bedeszkázott üreg - írja a Bors a Daily Mail cikke alapján.

Az általános iskolai tanárként dolgozó Jonathan egy kalapáccsal átütötte a falat, és igencsak rémisztő dolgot talált.

Az üregben egy rongybaba várt rá a következő horrorisztikus üzenettel egy papírlapon:

Kedves olvasó/új lakástulajdonos, köszönöm, hogy felszabadítottál! A nevem Emily. Eredeti tulajdonosaim 1961-ben éltek ebben a házban. Nem szerettem őket, ezért el kellett menniük. Csak énekeltek és vidámak voltak. Undorító volt. Én a szúrást választottam a halálukhoz. Remélem, jól alszol.

Jonathan később a Liverpool Echónak azt mondta, hogy egy vezeték jött ki onnan, ahol az előző tulajdonosok hűtőszekrénye volt, de nem tudta, hogy hova volt bedugva.

– Ezért átütöttem egy kicsit a gipszkartont, hogy megnézzem, mi van ott.

– mondta a férfi, akit most barátai arra bíztatnak: adja el a házat!