Ahogy arról mi is folyamatosan beszámolunk a mai napon elkezdődött a Budapesti Demográfiai Csúcs, amelynek kapcsán hazánkba érkezett Andrej Babis, cseh miniszterelnök, aki a Mandinernek adott interjúban közölte a bevándorlás nem megoldás az egyre öregedőbb Európa válságára.

Az interjúban a Budapesti Demográfiai Csúcsról elmondta, 

 A fórum fontos rendezvény, amelyen politikusok, szakértők, az üzleti szféra szereplői, az egyházak képviselői és újságírók szabadon tudják megvitatni az európai demográfiai helyzetet. A csúcs jó alkalom arra, hogy tapasztalatot cseréljünk, megismerjük egymás gyakorlatait, inspirálódjunk, találkozzunk régi jóbarátokkal, és új ismeretségeket kössünk

Andrej Babis (korábbi felvétel)Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

A politikus üdvözölte hazánk családtámogatási rendszerét, amely saját könyve megírásához is fontos inspirációs forrást, támpontot jelentett, és hozzátette:

 A magyar kormányzat okosan döntött, amikor elengedte a személyi jövedelemadót azoknak az édesanyáknak, akik legalább négy gyermeket nevelnek. Szintén bölcs döntés volt, hogy munkához kötötte a családtámogatásokat. Úgy gondolom, mindkét gyakorlatot érdemes lenne adoptálni Csehországban

A cseh családtámogatási rendszer hasonló elveken nyugszik, mint a hazai: azaz az állam mindent megtesz a gyermekes családok megsegítéséért, ösztönzi a fiatalokat, hogy minnél hamarabb vállaljanak gyermeket, és elutasítja az uniós politika azon nyomását, hogy bevándorlással oldják meg a demográfiai krízist.

Babis szerint

A bevándorlás, különösen az illegális migráció nem lehet válasz az Európában zajló demográfiai krízisre. A kontinensre érkező bevándorlók olyan kultúrát, tradíciókat hoznak magukkal, amelyek gyökeresen eltérnek a miénktől. Hiszem, hogy jobb, végtére pedig olcsóbb is a saját állampolgárainkat gyermekvállalásra ösztönözni családbarát politikával  

A cseh kormányfő egyetért azzal is, hogy teljesen természetes, hogy a kiskorúak szexuális nevelése a családra, mint a legintimebb, gyermeket a legszűkebb értelemben körülvevő körre tartozik. Babis éppen ezért nem is volt hajlandó aláírásával támogatni azt a petíciót, amelyet több tagállam is aláírt hazánk gyemekvédelmi törvénye ellen. A politikus kijelentette, hogy 

Semmi okom nem volt aláírni a petíciót, badarságnak tartom. Az ilyen akciók egy másik korszakot idéznek, amelyre sajnos mind Csehországban, mind Magyarországon túl jól emlékszünk. Magyarország, akárcsak Csehország, szuverén és demokratikus állam, és úgy is kellene bánni vele.