Megtalálták a radarernyőkről eltűnt repülő roncsait

an-26 repülő roncs
Vágólapra másolva!
Megtalálták csütörtökön Habarovszk közelében annak az An-26-os repülőgépnek a roncsait, amely előző nap eltűnt a radarernyőkről.
Vágólapra másolva!

A gépen hat ember tartózkodott: a pilóta és a repülőtéri létesítmények műszaki állapotát ellenőrző szakemberek.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy mindannyian életüket vesztették.

A repülő a bolsehehciri természetvédelmi területen, a Korfovszkoje községhez vezető úttól három kilométernyire járt szerencsétlenül. Maradványaira egy hegygerincen, a Szpartak sítábor közelében bukkantak rá.

A szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) eljárást indított.

A balesetet feltételezések szerint időjárási körülmények okozhatták. A gép felkutatására hetven embert és húsz műszaki eszközt, köztük két helikoptert mozgósítottak.

A mentőegységek a viharos idő miatt csak csütörtökön jutottak el a katasztrófa helyszínére.