Rejtélyes betegség gyötört több tucat amerikai titkosügynököt Bécsben

cia logo langley virginia
Egy látogató a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) székházának előcsarnokában, a Virginia állambeli Langley-ben.
Vágólapra másolva!
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség hazarendelte bécsi állomásfőnökét, többek között azért is, mert egyesek szerint nem reagált megfelelően az ottani amerikai nagykövetségen tapasztalt, Havanna-szindrómaként emlegetett esetekre - jelentette csütörtökön a The Washington Post.
Vágólapra másolva!

A napilap meg nem nevezett jelenlegi és volt amerikai külügyi vezetőket idézve azt írta: az intézkedés azt üzeni, hogy

a vezetőknek komolyan kell venniük a Havanna-szindrómát,

amely a migrén, hányinger, memóriazavarok és szédülés rejtélyes tünetegyüttesét jelenti. A CIA nem reagált azonnal a lap megkeresésére.

A The Washington Post szerint az osztrák fővárosban tartózkodó amerikai személyzet tucatjai, köztük diplomaták és hírszerzési tisztviselők, valamint az amerikai alkalmazottak gyermekei közül néhányan számoltak be a szindróma tüneteiről.

Forrás: AFP/Saul Loeb

William Burns, a CIA igazgatója júliusban azt mondta, hogy

mintegy 100 CIA-tiszt és családtagja volt a Havanna-szindrómában megbetegedett mintegy 200 amerikai tisztviselő és rokon között.

A betegségeket először 2016-ban jelentették a kubai amerikai nagykövetségen állomásozó tisztviselők.
Tavaly az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia egy bizottsága úgy találta, hogy a legvalószínűbb elmélet szerint az "irányított, impulzusos rádiófrekvenciás energia" okozza a szindrómát.

Burns azt mondta, "nagyon erős a valószínűsége" annak, hogy a szindrómát szándékosan okozzák, és hogy Oroszország lehet a felelős.

Moszkva tagadja az érintettséget.

Bécs a színfalak mögötti diplomácia és az egymással vetélkedő hírszerző szolgálatok titkos tevékenységének egyik fő helyszíne. Jelenleg is itt zajlanak tárgyalások közvetítők útján Irán és az Egyesült Államok között, az iszlám köztársaság atomprogramjáról.