Autópályán forgatott szexvideót a thai pár, akár öt év börtön várhat rájuk

Thai pár
Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy párt Thaiföld északi részén, mert szexvideót forgattak egy autópályán, és a videókat online platformokra, köztük az OnlyFans-ra is feltették. A videók miatt akár 5 évet is kaphatnak, nem beszélve a közel 3000 dolláros (kb. 1 millió forint) büntetésről - írta meg a Vice.
Vágólapra másolva!

A 35 éves Satchukorn Sinrungruangsukot és a 37 éves Pichapat Pintasent a festői szépségű Chiang Mai-Lamphun úton, Saraphi körzetben lévő autópályán kapták rajta, a pár szexfilmet forgatott.

A hatóságok szerint a videót májusban vették fel, és a következő hónapokban osztották meg az interneten illetve töltötték fel különböző videómegosztó oldalakra, hogy pénzhez jussanak.

Az ügyet vizsgáló rendőrkapitány elmondta, hogy a pár megsértette a pornográf tartalmak online megosztását és kereskedelmét tiltó törvényeket.

A bűncselekmények akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel és körülbelül 3000 dollárig (kb 1 millió forint) terjedő pénzbírsággal büntethetők.

A rendőrség bizonyítékként lefoglalt tőlük egy laptopot, két merevlemezt, egy mobiltelefont és több ruhadarabot is, amit a videókon használtak.

A pár tavaly óta mintegy 70 videót készített, beismerték a bűncselekményeket, és nyilvánosan bocsánatot kívánnak kérni.

A férfit és a nőt óvadék ellenében szabadon engedték azzal a feltétellel, hogy felhagynak a tiltott erotikus tartalmak készítésével.