A legismertebb ilyen hírszerző akciót egy Frederick Mayer nevű német emigráns vezette. Mayer családja 1938-ban menekült el Németországból, az egyre erősödő zsidóüldözések elől. A család a New York-i Brooklynban telepedett le. Mayer három év alatt húsz cégnél dolgozott, a legrosszabb munkákat is elvállalta. Amikor az egyik főnöke antiszemita megjegyzést tett rá, leütötte, majd bejelentette, hogy felmond.
1941 decemberében Japán megtámadta az Egyesült Államokat, Mayer még abban a hónapban jelentkezett a hadseregbe. Ekkor 20 éves volt. Egy arizonai hadgyakorlaton átlopakodott az „ellenséges" vonalakon és foglyul ejtett egy csoport tisztet, köztük egy dandártábornokot. Ez utóbbi rákiabált Mayerre:
- Ez szabályellenes! Maga megsérti a játékszabályokat!
- A háború nem fair. Nincsenek szabályok!
Mivel Mayer kiképzést kapott robbantásra és közelharcra, továbbá mert beszélt németül, franciául és spanyolul, hamarosan a CIA elődje, az OSS nevű szervezet látókörébe került. És mivel nem volt félelemérzete – ahogy a barátai mondták róla, a szervezetében nem volt félelem-gén -, azonnal igent is mondott a toborzótisztnek.
Az OSS-ben otthonra lelt a hozzá hasonló, a katonai fegyelmet nem tűrő, a társadalmi szabályokat sem sokra tartó, nehezen beilleszkedő fekete bárányok között és boldogan várta a bevetést. Azt mondogatta a társainak:
más célom nincs, mint nácikat ölni!
Az OSS csoportjában ott volt a magyar George Gerbner, több német, pl. Alfred Rosenthal vagy Bernd Steinitz és egy Hans Wynberg nevű holland fiatalember. Wynberget és két ikertestvérét 1939-ben küldte Amerikába a család. Hans 1943-ban lépett be az amerikai hadseregbe, azzal egy időben, hogy a szüleit és a legkisebb testvérét Auschwitzba deportálták.
Mayer a szárnyai alá vette a nála egy évvel fiatalabb Wijnberget, aki végül a csoport rádiósa lett.
Ne felejtsd, mi, zsidó fiúk, azért álltunk be az OSS-be, hogy bulizzunk, harcoljunk és minél több németet kapjunk el,
magyarázta Wijnbergnek.
Ezt az akciót már az olaszországi Bariból szervezte az OSS. Az amerikai hadvezetés el akarta kerülni a véres veszteségekkel járó hadműveleteket a háború végén.
Tartottak a náci propagandában elfoglalhatatlannak leírt, az Alpok hegyei között kialakított, megerődített területtől, ahova majd visszavonulnak a németek. Az aggodalmat erősítette Franz Hofer, a tartomány náci gauleitere, aki a német lapokban végsőkig kitartó harcot vizionált és látványos építkezésekbe kezdett.
Mayer csoportja azt a feladatot kapta, hogy kiderítse, mit rejt az alpesi erőd, és jelentse a Brenner-hágó térségének katonai mozgásait. Már az odajutásuk is kockázatos volt, mert az Alpok hegyei közé kellett eljuttatni Mayert, Wijnberget, és Franz Webert, aki a Wehrmacht egykori hadnagya volt, és aki egyetlen ejtőernyős ugrást sem hajtott végre addig.
Hitler koncentrációs táborrá akarta változtatni Európát. Ezért döntöttem úgy, hogy harcolok ellene.
Már a csoport ledobása az Alpok csúcsai közé is annyira kockázatos volt, az erős légvédelemmel körülvett területre, hogy
a Királyi Légierő visszautasította a feladatot.
Végül a 15. amerikai légihadsereg 885. sz. bombázószázadának egy pilótája, John Billings hadnagy jelentkezett, hogy odarepül velük.
Ha voltak olyan őrültek, hogy ezt a küldetést elvállalták, legyen már valaki más is annyira őrült, hogy odaviszi őket.
A Liberator bombázó berepült az Alpok völgyei közé. A bevetés megtervezésekor nem csak az erős felhőzetre nem számítottak, hanem a hegyi légáramlatokra sem, amelyek már sok légikatasztrófát okoztak.
A bombázó a hegyek között 20 másodperc alatt 2000 métert zuhant az erős leáramlásokban, mire sikerült kikeverednie az életveszélyes helyzetből. A háromfős csoport így alacsony magasságról ugrott ki a hóviharban, és ami a legrosszabb volt, elvesztették a felszerelésük nagy részét, a sílécekkel együtt. Mínusz 15 fokos hidegben, derékig érő hóban, gyalog kellett leereszkedniük a gleccseren Oberperfussba, Weber szülőfalujába.