A Washington államban található Loudoun megyei középiskolában egy szoknyát viselő fiú erőszakolhatott meg egy lányt az egyik mosdóban. Az esetet követően rengeteg szülő gyűlt össze az intézményben tiltakozni a botrányos transznemű szabályozás ellen, amely lehetővé teszi, hogy fiúk is használják a női mosdót.

Az Egyesült Államokban megtörténhetett az, amitől rengetegen tartottak. Miután az LMBTQ-propaganda elérte, hogy egyre több iskolában hozzanak létre olyan mosdókat, amelyeket lányok és fiúk is használhatnak a transzneműek elfogadása jegyében, csak idő kérdése volt, amíg az előállt helyzetből komolyabb probléma történik.

Most egy édesapa, Scott Smith azt állítja, hogy a Loundou megyei Stone Bridge középiskolában egy szoknyás fiú ment be a női mosdóba, ahol nemi erőszakot követett el kilencedikes lánya ellen. Smith ügyvédje, Elizabeth Lancaster szerint a fiú ellen nemi erőszak, illetve kikényszerített orális és anális közösülés miatt emeltek vádat.

Smith kiemelte azt is, hogy az iskola el akarta titkolni az esetet. Neki azt mondták, hogy házon belül kell megoldani a problémát.

Az eset következtében az intézményben szülői értekezlet keretében tájékoztatták a szülőket a történtekről. Sokan viszont annyira felháborodtak az iskola reakcióján, hogy a rendőrséget is ki kellett vezényelni az indulatok megfékezése érdekében. A kiérkező rendőrök felhívták a szülők figyelmét, hogy ha nem hagyják el azonnal a helyszínt, akkor le fogják őket tartóztatni birtokháborításért. Miután Smith többszöri felszólításra sem ment el, őrizetbe vették.

A kép illusztrációForrás: Photononstop/Photononstop/Sébastien Rabany

A letartóztatás előtt az iskola egyik képviselője éppen azt magyarázta a szülőknek, hogy teljesen értelmetlen aggódni amiatt, hogy a transzneműek a képzelt nemükhöz tartozó mosdókat is használhatják, hiszen a körzetben még nem történt példa arra, hogy ezek a szabályozások szexuális erőszakot eredményeznének. Az értekezlet során egy LMBTQ-propagandista is felszólalt, aki egyenesen hazugságnak nevezte Smith lányának állításait.

Smith egy általa kiadott közleményben elmondta, hogy ezeket a kijelentéseket követően már nem bírta visszatartani az érzelmeit, és verbálisan inzultálta az iskola igazgatóját, és végtérre ez eredményezte a letartóztatását. Smith hozzátette, hogy az iskola képviselői nem is próbálták meghallgatni őt, végig a szőnyeg alá akarták söpörni az esetet.