Nyomoznia kellett volna egy nő után egy brit rendőrnek, ehelyett lefeküdt vele

külföld rendőrség
Vágólapra másolva!
Felfüggesztették azt a nyomozót, aki a hatalmával visszaélve, a saját ügyében a vádlottal lefeküdt, ezen felül meg is lopta a nőt. Az angol nyomozó, John McCarthy még 2017-ben kezdett viszonyba egy nővel, aki ellen zaklatás vádja miatt nyomozott - írta meg a Bors.
Vágólapra másolva!

John McCarthy 2017-ben kezdett szexuális kapcsolatot egy gyanúsítottjával, akinek akkor épp a zaklatási ügyében nyomozott.

A londoni nyomozó szexuális tartalmú üzenetekkel bombázta a nőt, továbbá kölcsönkért tőle 3500 fontot (kb. másfél millió forint), amit nem tudott visszafizetni.

A férfi ellen már 2018-ban belső vizsgálat indult az ügyben, de csak a vádak bebizonyosodása után, 2020-ban kérvényezték felfüggesztését.

John McCarthy végül tavaly szeptemberben maga mondott fel.

A címlapi kép illusztráció!