Több mint 200 lefagyasztott pelét és ketrecben tartott élő rágcsálókat is találtak kábítószer után kutató rendőrök a dél-olaszországi Kalábriában. A sült pele a maffiavezérek kedvenc fogásának számít.

Hétvégi olasz lapértesülések szerint a 235 védett állat tetemére egy vadkenderültetvény felszámolása után bukkantak egy tanyán elrejtve a kalábriai Delianuovában.

A mélyhűtött pelék elő voltak készítve eladásra és fogyasztásra. A razzián őrizetbe vettek három embert.

A LIPU természetvédelmi szervezet szerint a sült pele ínyencfogásnak számít a kalábriai maffia, a Ndrangheta vezetői körében, és főleg azokon a vacsorákon szolgálják fel, amelyeket az ellenségeskedő klánok kibékítése céljából tartanak, de sült pele mellett hozzák meg a legfontosabb döntéseket is a keresztapák.

A kalábriai Aspromonte-hegységben sokan foglalkoznak orvvadászattal, a vadorzók maffiózóknak és éttermeknek adják el a befogott peléket.

A Ndrangheta a legjelentősebb olasz alvilági szervezet, és ma már aktív az egész világon.  

A BBC beszámolója szerint a pele ínyencségnek számított a régi Rómában is, ahol leölés előtt ketrecekben hizlalták fel az állatokat.

A megnyúzott és kibelezett rágcsálókat darált sertéshússal, őrölt fenyőmaggal és fokhagymával tömték meg, majd megsütötték őket.

A brit hírszolgálat szerint a pelét fogyasztják napjainkban is Horvátországban és Szlovéniában is.