Joe Biden 16 ezer koronavírusos migránst szabadított az Egyesült Államokra

politics Horizontal CICADA
Joe Biden
Vágólapra másolva!
Egy friss jelentés szerint az amerikai Bevándorlási és Határvédelmi Hivatal (ICE) 16 ezer olyan migránst engedett be az Egyesült Államokba, akik bizonyítottan koronavírus-fertőzöttek voltak. Kiderült az is, hogy a Biden-kormány arra sem kötelezte a migránsokat, hogy felvegyék a védőoltást.
Vágólapra másolva!

A Breitbartnak nyilatkozó bennfentes szerint összességében 16 ezer olyan migránst engedtek be az Egyesült Államokba, akik pozitív koronavírustesztet produkáltak. A legidősebb 85 éves volt, 1300-an 10 év alatti gyermekek voltak, míg 12 ezren 18 és 40 év közöttiek.

Az adatokból az is kiderül, hogy a migránsok túlnyomórészt férfiak voltak.

A névtelen forrás szerint több amerikai városban történt meg a migránsok betelepítése 2021 januárja és októbere között. A koronavírusos migránsok száma azonban a közölteknél is sokkal magasabb lehet, hiszen sokukat egyáltalán nem tesztelte le az ICE.

Illusztráció Forrás: AFP/Paul Ratje

Állítólag a hatóságok megkérték a migránsokat, hogy maradjanak kéthetes karanténban, azonban ezt gyakorlatilag egyikük sem tette meg, hiszen ehhez hotelszobára vagy más jellegű szállásra lett volna szükség, ahol izolálni tudják magukat.

A forrás kiemelte azt is, hogy a migránsok beengedésénél az, hogy valakinek pozitív vagy negatív a tesztje, egyáltalán nem befolyásolta az elbírálásukat.

Aki pozitív tesztet produkált, azzal a hatóságok az eredményt közölték, majd elengedték, hogy ne ott helyben fertőzze meg a többieket. Szintén kiderült, hogy egy migráns sem kapott koronavírus elleni védőoltást.