Alig található a Földön jó minőségű, könnyen hozzáférhető, tisztítás nélkül fogyasztható víz, mert az emberiség felelőtlenül használja a rendelkezésre álló vizet - közölte Áder János köztársasági elnök szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Áder János elmondta, hogy a Földön lévő víz 2,5 százaléka édesvíz, és ennek is csak egy része az, ami elérhető az emberiségnek, de az emberek még ezt a kevés vizet is elszennyezik.
Az elmúlt száz évben a Föld népessége négyszeresére, a vízfogyasztás pedig nyolcszorosára nőtt, így csökkent az egy főre eső vízmennyiség, és mintegy negyven országban már problémát jelent a vízellátás

- ismertette, kiemelve: az élet szinte minden elemét döntően befolyásolja, hogy van-e megfelelő mennyiségű és minőségű víz.
A köztársasági elnök kifejtette, hogy a mezőgazdaság elképzelhetetlen víz nélkül, az ipar nagy része és az energiatermelés is vízigényes, emellett a rossz minőségű víz egészségügyi problémákat okoz.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Naponta tízezer öt év alatti gyermek hal meg a fejlődő világban szennyezett víz miatt  

- fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a kevés víz problémáját a mezőgazdaságban technológiaváltással kell megoldani: vannak olyan technológiák, amelyek hatodannyi vízből tudnak ugyanannyi terméket előállítani, mint a régebbi megoldások.

Előfordulhat az is, hogy olyan gabonát kell nemesíteni, amely szárazságtűrőbb, mert a korábbi fajták termesztéséhez nem lesz majd elég víz

- tette hozzá.
A köztársasági elnök beszélt arról is, hogy Magyarországon az éves csapadékmennyiség 600-650 milliméter, de a csapadékmegoszlás egyenetlen, emiatt a Duna-Tisza közét, az ország területének 13 százalékát elsivatagosodás veszélyezteti. A terület vízpótlása elkezdődött, és ha a jelenlegi tempóban folytatódik, 5-6 éven belül megoldódik a probléma .
Az árvizekkel kapcsolatban Áder János hangsúlyozta, hogy az előrejelzések szerint a jövőben egy gyakoribbak lesznek az extrém árvizek, ezért meg kell erősíteni a védműveket.

A következő évtizedekben egyre gyakoribbak lesznek az áradások, extrém árvizek is.Forrás: AFP/Hector Retamal

A Tisza mentén nem lehet tovább növelni a töltések magasságát, ezért szükségtározókat építenek, amelyekkel egy méterrel lehet csökkenteni a vízszintet

- ismertette.
Áder János a vízszennyezéssel összefüggésben azt hangsúlyozta:

Magyarországon a szennyvíz 95 százaléka tisztított állapotban kerül vissza a természetbe, a Felső-Tiszán pedig egy gépsort állítottak munkába, amely a műanyag palackokat és hulladékokat gyűjti ki a vízből. Ezeknek köszönhetően a folyók tisztábban hagyják el Magyarországot, mint ahogyan az országba érkeztek.
A köztársasági elnök hozzátette, hogyazokra a településekre, ahol még nem megoldott a szennyvíz tisztítása, konténeres szennyvíztisztítókat telepítenek. Áder János a 2023-as vízügyi konferenciával kapcsolatban azt mondta: többoldalú, regionális megállapodások kellenek ahhoz, hogy a víz minőségének megóvása mindenkinek világos és egyértelmű kötelezettséget jelentsen.