Itt az ideje, hogy Brüsszelben is észrevegyék: Európa biztonsága ma Közép-Ázsiában kezdődik, hiszen naponta 30-35 ezer migráns hagyja el Afganisztánt - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Sirojiddin Muhriddin tádzsik külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Dusanbéban.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, ha a térség államai úgy döntenek, hogy megnyitják a határaikat és átengedik a migránsokat, akkor egy olyan migrációs hullámmal szembesül Európa, amely sokkal nagyobb lesz még a 2015-ben tapasztaltnál is.

Ezért jó lenne az emberi jogi tanmeséket most már végre hagyni, és valódi támogatást kellene biztosítani az Afganisztánnal határos országoknak ahhoz, hogy meg tudják védeni a saját határaikat. Azt javasoljuk, hogy az eddig az erre a célra szánt 20 millió eurót legalábbis duplázza meg az Európai Unió, és minél gyorsabban adjuk oda ezt a támogatást a térség országainak

- fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. A pénzt gyorsan, hónapokon belül kell adni - tette hozzá.

Forrás: AFP/Jure Makovec


Szijjártó Péter szerint Tádzsikisztán 1344 kilométernyi határt véd Afganisztánnal szemben, és itt lenne az ideje, hogy az Európai Unió tényleges támogatást nyújtson a határvédelem sikeréhez.
Hálásak lehetünk a tádzsikoknak, hogy a nemzetközi szervezetek és a mindenfajta NGO-k nyomásgyakorlása ellenére is zárva tartja a határát, ha nem így tettek volna, akkor már sok százezer migráns kopogtatna a nyugat-balkáni útvonalon Magyarország déli határánál

-hívta fel a figyelmet, hozzátéve, itt az ideje, hogy Európa, Brüsszel és az NGO-k végre megértsék, hogy a határvédelem nem emberi jogi, hanem biztonsági kérdés.
 A tárcavezető hozzátette, ha az előbb említett álláspont nem válik uralkodóvá, akkor az európai biztonság nagyon komoly kihívások elé néz.

Van, 2021. július 5. Az afgán Ahmed (j3) társaival az ország belseje felé tart a kelet-törökországi Van városa felől 2021. június 7-én, miután átszöktek a török-iráni határon. Ahmed, aki társaival egy hónappal korábban indult útnak Afganisztánból, Ankarába tart, hogy ott munkát vállaljon, a keresetét pedig hazaküldje. A török belügyminisztérium június 16-án közzétett adatai szerint 2021-ben addig 53 176 illegális bevándorlót fogtak el. Az ENSZ statisztikái szerint 2019-ben 5 678 800 menekült vagy illegális bevándorló tartózkodott Törökországban. MTI/EPA/Sedat SunaForrás: MTI/EPA/Sedat Suna


Szijjártó Péter a rendezvényen elmondta azt is, Európában most "lélegzetvisszafojtva" figyelik a közép-ázsiai eseményeket, hiszen a 20 éves kudarcos nemzetközi szerepvállalás hatásai Afganisztánban ma már világosak, miközben a regionális és az Európai Uniót érő hatások ereje egyelőre megjósolhatatlan.
Kiemelte, az európai és a globális biztonság szempontjából fontos, hogy az afganisztáni események ne destabilizálják Közép-Ázsiát, hogy a térség ne váljon a terrorizmus "foglyává", és ne induljon újabb tömeges migrációs hullám.
Sajnos, azt kell mondanom önöknek, hogy a kudarcos szerepvállalás vége óta Brüsszelben hibát hibára halmoznak, a felelőtlen európai nyilatkozatok egyértelműen meghívásként fordítódnak le az afgán emberek fejében

- hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy Brüsszel még most is napirenden tartja különböző formákban a kötelező letelepítési kvóták ügyét, ami a legnagyobb meghívó erő a migránsoknak.
Ráadásul teljesen figyelmen kívül akarták hagyni az Afganisztán körüli országok véleményét ebben a kérdésben

- jelezte Szijjártó Péter. A politikus hangsúlyozta, gyors és alapvető változásokra van szükség az európai migrációs és regionális politikában ahhoz, hogy ne induljanak el újabb migrációs hullámok a térségből.