Minden rendőrt ki kellett rúgni egy mexikói kisvárosban, mert a bűnözőknek dolgoztak

Vágólapra másolva!
Elbocsájtották egy mexikói kisváros teljes rendőrségi állományát, mert a gyanú szerint kapcsolatban álltak a szervezett bűnözéssel - közölte szerdán a La Jornada című helyi lap.
Vágólapra másolva!

Juventino Rosas városvezetésének kezdeményezésére a tagállami rendőrség és a mexikói nemzeti gárda veszi át a rendvédelmi feladatokat a 45 ezer lakosú kisvárosban, amely Diego Sinhue Rodríguez Vallejo guanajuatói kormányzó szavai szerint

A kormányzó közölte azt is, hogy

a város több mint száz rendőrét bocsájtották el,

akiknél illegális fegyvereket, lőszert, felszerelést, járműveket és két esetben kábítószert foglaltak le. A városi rendfenntartók soraiba állítólag a Santa Rosa de Lima nevű kartell szivárgott be, amely főként üzemanyaglopásokról ismert.

Rengeteg a gyilkosság

A latin-amerikai ország központi részén található Guanajuato a szervezett bűnözés egyik helyi gócpontja. Egész Mexikóban ott a legmagasabb a gyilkosságok száma, az idén szeptemberrel bezárólag 2685 embert öltek meg. Az erőszak nagyrészt a rivális kartellek háborúira vezethető vissza.