Szijjártó Péter: Az Európai Uniónak támogatnia kell Afrikát a migráció kiváltó okainak felszámolásában - videó

Horizontal FOREIGN AFFAIRS MINISTER HEADSHOT ATTITUDE SPEAKING
Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Az Európai Uniónak támogatnia kell Afrikát az életkörülmények javításában annak érdekében, hogy az emberek ne akarják tömegesen elhagyni a kontinenst - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ruandában.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető az Európai Unió és az Afrikai Unió külügyminiszterinek találkozóján felszólalva először a koronavírus-járványról beszélt, hangsúlyozva, hogy a két kontinens válaszintézkedéseinek sikere kölcsönösen függ egymástól.

Szijjártó Péter Forrás: AFP/Jure Makovec


Mint mondta, Európának érdeke, hogy hozzájáruljon a sikeres járványkezeléshez Afrikában. Majd hozzátette, hogy Magyarország eddig 455 ezer vakcinadózist adományozott Egyiptomnak, Ruandának és a Zöld-foki Köztársaságnak. Emellett a Türk Tanács közös programjának keretében további 200 ezer adagot elkülönített afrikai országok számára.


Szijjártó Péter kiemelte, hogy minél több kárt okoz a vírus Afrikában, annál több bevándorló fog megindulni Európa irányába, márpedig ez a járvány terjedésének gyorsulását is eredményezheti.
Szijjártó Péter leszögezte,

hogy a magyar álláspont szerint a kiváltó okokat kell kezelni, és a segítséget kell odavinni, ahol baj van, nem pedig a bajt kell idehozni.

Azaz olyan körülményeket kell teremteni a kibocsátó országokban, amelyek lehetővé teszik az emberek helyben maradását, ahelyett, hogy hazájuk elhagyására bátorítanák őket.

- fogalmazott. Majd példaként sorolta, hogy a kormány 31 milliárd forint értékben hajt végre kötöttsegély-hitelprogramokat Afrikában, illetve 11 milliárd forintból több mint ötven afrikai országban indított humanitárius vagy fejlesztési projekteket.

- mondta.

A miniszter rendkívül fontosnak nevezte a tehetséges afrikai fiatalok támogatását, hogy hozzájárulhassanak hazájuk modernizációjához és fejlődéséhez.

- fűzte hozzá.
A tárcavezető végezetül közölte, hogy Magyarország úgy döntött, hogy 62 katonával részt vesz a mali hadsereget támogató európai erők (Takuba) működésében a térségbeli biztonság megerősítése érdekében. Az EU és az AU külügyminiszterei második alkalommal ülnek össze ebben a formátumban a két blokk közötti ötödik, 2017 novemberében rendezett csúcstalálkozó óta. A következő csúcsra a tervek szerint jövő év elején kerül sor Brüsszelben.