Leitattak, bedrogoztattak, majd félholtra vertek egy kamaszlányt egy házibulin

Yvonne McCrudden
Vágólapra másolva!
Borzalmas állapotban rohant segítséget kérni egy fiatal lány egy idegen asszony lakásába az angliai Accringtonban: félmeztelen volt, testén pedig több, kék-zöld, illetve vérző sérülés is éktelenkedett. Mint kiderült, három másik, nála idősebb lány 20 percen keresztül ütötte-verte, rugdosta, és egyéb, válogatott kegyetlenségekkel kínozta, miután egyikük lakásán közösen iszogattak és drogoztak.
Vágólapra másolva!

Két 19 éves lány, Angel Moore, és Harriet Hallam, és 20 éves társuk, Yvonne McCrudden együtt támadtak rá a 14 éves lányra, miután Hallam lakásán összejövetelt szerveztek másfél éve.

A buliban mind a négy lány ivott, és kokaint is fogyasztott.

A 14 éves lány évekkel korábban barátkozott össze a háromfős társaság egyik tagjával, aki bemutatta őt a többieknek. Idővel rendszeressé váltak köztük a viták, melyek egyre inkább eldurvultak.

Az említett bulin pedig teljesen elfajult a helyzet:

a három idősebb lány ruháinál fogva rángatni kezdte a 14 éves fiatalt, majd egy kutyaszállító ketrecbe kényszerítették, leöntötték vízzel, és ütötték-verték.

A kislány ekkor védekezésképpen összegömbölyödött, de támadói továbbra sem hagytak abba a kínzását.

Végül megpróbálták betuszkolni egy ketrecben lévő kutya mellé, ez azonban nem sikerült nekik. Ekkor biztatni kezdték a kutyát, hogy harapja meg a lányt.

A fiatalnak végül sikerült elmenekülnie, de

menekülés közben megcsúszott a lépcsőn. A telefonja eltűnt, és a ruhái fele is hiányzott. Azonban ezzel mit sem törődött: egyenesen a szomszéd lakáshoz rohant, és megkérte a házban lakó nőt, hogy hívja fel az anyját, és értesítse a rendőröket.

Az asszony elmondta, hogy a fiatal lány külseje maga volt a káosz:

csuromvizes volt, át volt fagyva, és rendkívül zaklatottnak tűnt, amikor becsengetett. Ráadásul kék-zöld foltok borították.

A három támadót elfogták, és bíróság elé állították.

Mindhármukat bűnösnek mondták ki súlyos testi sértés miatt. Moore-t és Hallamot elítélték, ám McCrudden az eset óta eltűnt, ezért elfogatóparancs alapján keresik.

Yvonne McCrudden Forrás: Mirror

Hallam ügyvédje, Yasmin Smart elmondta, hogy védence megbánta, amit tett, és az eset óta egyáltalán nem fogyasztott drogot és alkoholt.

Adam White, Moore ügyvédje szintén azt állította, hogy a lány nem iszik, és együttműködően viselkedik.

Ám a bírót mindez nem hatotta meg, szerinte ugyanis mindez nem mentség arra, hogy hosszú időn keresztül kínoztak és gyötörtek egy náluk fiatalabb, gyengébb lányt.

Végül mindkét lányt 14 hónap, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Emellett mindkét nő számára 30 napos rehabilitációt redelt el, Moore esetében három hónapig este 9-és reggel 7 közötti kijárási tilalommal, Hallam esetében pedig további 60 nap alkoholfogyasztási tilalommal. Ezen kívül pénbüntetésre is ítélte őket - írta meg a Mirror.