Elk.rtuk-bojkott Franciaországban

Éric Zemmour
Vágólapra másolva!
Az óriási siker és érdeklődés ellenére sem árulják mindenhol Éric Zemmour világhírű filozófus, esszéíró „La France n'a pas dit son dernier mot" („Franciaország még nem mondta ki az utolsó szavát") című legújabb könyvét, sőt, vannak olyan könyvesboltok is, amelyek meg sem rendelik. Olyan esetek is vannak, hogy ugyan megrendelik, mert tudják, hogy óriási sikere miatt keresni fogják az olvasók, de végül sem a kirakatba, sem a polcokra nem teszik ki. Mindez azért érdekes, mert egy-egy Zemmour-dedikálásra több ezer (nem tévedés, több ezer) ember vár, a könyv a legnagyobb őszi könyvsiker, azaz, szélsőbaloldali ideológiai elkötelezettségből (vagy éppen a szélsőbal terrorjától való félelemben) könyvüzletek inkább lemondanak a bevételről. Hasonló politikai őrültség, mint amikor a Cinema City nevű multinacionális mozilánc nem akarta először normálisan játszani az év magyar filmsikerét, az Elk.rtukat. A baloldal mindenhol megpróbálja elzárni az emberek elől a nekik nem tetsző gondolatokat. Eric Zemmour Európa legolvasottabb és legsikeresebb esszéírója.A bevándorlásellenes esszéista-filozófus, Orbán Viktor és a magyar modell közismert tisztelője, feltehetően francia elnökjelölt lesz jövőre. 
Vágólapra másolva!

„Vannak olyan vevőink, akik kifejezetten köszönetet mondanak, amikor megtalálják a könyvet" - erről számolt be a Zemmour-könyv nevetséges bojkottjával foglalkozó cikkében a Le Figaro. A pénztárgép mögött ülő Morgane nevető arccal bizonygatja, hogy a vásárlók örülnek, hogy náluk kapható Éric Zemmour új könyve, viszont olyan könyvesbolt is van, amelyben „néhány törzsvendég azért gratulált, hogy nincs szem előtt a könyv ..." A Pigalle szórakozónegyed és a párizsi Opera között található „Les Arpenteurs" nevű könyvesboltban pedig jobb, ha nem is keressük az esszékötetet, ott ugyanis meg sem rendelték. Az eladók szerint Zemmournak itt semmi keresni valója nincs...

„Amikor a könyv forgalmazója felajánlotta Zemmour könyvét, gondolkodás nélkül nemet mondtunk"
- magyarázza a 31 éves, barna hajú, orra hegyén kerek szemüveget viselő eladónő. Annak ellenére, hogy a könyv óriási siker és kategóriájában az eladási listák tetején áll.

„Hiába tartják vissza a könyvet, attól még el fogják adni"

Néhány saroknyira ettől a könyvesbolttól, egy másikban megvásárolható Zemmour könyve. „Igazi lelkiismereti kérdést csináltunk abból, hogy a könyvet kitegyük-e a polcra vagy sem" - emlékszik vissza a negyvenéves, „L'Atelier 9" nevű könyvesbolt vezetője. Nevetséges magyarázkodását egy kollégája folytatja: „Éric Zemmour annyira megosztó író, hogy komolyan elgondolkodtunk azon, hogy mennyi könyvet rendeljünk, és hova tegyük őket" - erősíti meg egy másik eladó, miközben éppen egy Zemmour könyveit tartalmazó szállítmány kicsomagolásával van elfoglalva.

Egy másik, kisebb könyvesboltan, ahol „padlótól mennyezetig" több ezer könyvet kínálnak eladásra, komoly feladatot jelent megtalálni Zemmour könyvét.

Ahogy a Le Figaro fogalmaz, „csak akkor találod meg, ha tudod, hol kell keresni", ez pedig „a bolt leghátsó részét, közvetlenül a raktárak előtti területet jelenti." A fekete hajú, kissé sápadt arcú eladónőnek kutatnia kell az emlékei között: „Utoljára Jean-Marie Le Pen emlékiratai kapcsán kaptunk ennyi kérdést könyvvel kapcsolatban" mondja, majd gyorsan hozzá teszi, hogy „nem militánsok vagyunk, hanem könyveladók. Fel kell ajánlanunk a könyvet, és ha megveszik, az teljesen rendben van, nem a mi feladatunk ugyanis, hogy bárkit is lebeszéljünk arról, hogy megvegye."

Éric Zemmour Forrás: AFP/leemage/©Arnaud MEYER

Ugyanez a stratégia a Párizstól alig másfél órányira található Auxerre-ben is, ahol a város egyik utolsó működő könyvesboltjában, az „Obliques"-ban Éric Zemmour könyvét meglehetősen visszafogottan kínálják eladásra. „Semmiféle reklámot nem akarok a könyvnek" - mondja Grégoire Courtois, a könyvesbolt vezetője. Annak ellenére, hogy a legkelendőbb könyvről van szó, nem a bestseller könyvek polcára kerül, hanem a többi, alig olvasott politikai esszé közé.

„A korábbi, óriási sikert hozó műveit kitettem erre a polcra, de aztán levettem őket." Majd hozzátette, hogy „inkább Jérôme Fourquet, „La France sous nos yeux" („Franciaország, ahogy látjuk") című könyvét teszem ki, mert kevésbé megosztó, mint Zemmour." (Jérôme Fourquet baloldali politológus, az Ifop közvéleménykutató vezetője.)

Éric Zemmour tanácsadói egyáltalán nem lepődtek meg azon, ami Zemmour óriási sikert arató könyve körül történik. „Semmi kétségünk nem volt afelől, hogy így lesz. A politikailag úgymond nem korrekt könyvekkel mindig ez történik: vannak olyan könyvkereskedők, akik megtagadják árusítását, vagy ha már kaptak belőle, akkor megpróbálják elrejteni" – mondja Zemmour egyik tanácsadója. „De ettől még veszik a könyvet!"

Éric Zemmour könyve másfél hónap után a 300 ezer eladott példányhoz közelít

A könyvből mindössze két hét alatt 130 000 példány kelt el. (Az első négy napon egyébként hihetetlenül sokat, 78 ezret adtak el.) Túlmenően azon, hogy ez óriási szám, a politikai kategóriában a legkelendőbb könyv lett. Sőt, bestsellereket is megelőzött. A Le Parisien szerint, interneten több mint 100 ezren rendelték meg, a könyvesboltokban pedig október végéig, tehát kevesebb mint két hónap alatt 165 ezer példányt adtak el. Tagadhatatlan kereskedelmi siker, és jelentős anyagi haszon kíséri tehát Éric Zemmour legújabb könyvét.

„Szerettem volna hátrébb szorítani a polcokon a könyvet, de nem volt más választásom, mint előre venni, ugyanis jelenleg ezt viszik a legjobban" - ismerte el Olivier Gallais, egy párizsi könyvesbolt vezetője. A boltja előtt kiállított polcokon Zemmour könyve található az első helyen, és, ahogy a könyvesbolt vezetője fogalmaz, „ott is marad, hiszen olyan nagy médiafigyelmet kapott, hogy több mint egy hónappal a szeptember 16-i megjelenése után is van rá kereslet."

A Zemmour könyvének eladásából származó haszon pedig lehetővé teszi más, kevésbé ismert szerzők népszerűsítését, így magyarázkodik önmagában a baloldali könyvesboltos.

A Loire menti Tours városában viszont teljes mértékben vállalják és népszerűsítik Zemmour könyvét. „Nem teszünk fel kérdéseket" - mondja az egyik eladó, ebben a könyvesboltban ugyanis Zemmour könyvét „ugyanúgy kezeljük, mint az összes többit". Ebben a kis boltban a könyv megjelenése óta közel 170 példányt adtak el, ami az egyik legjobb eladásnak tekinthető. „Minden kétséget kizáróan egy kereskedelmi termékről van szó" - mondja, majd hozzáteszi, hogy „könyvkereskedőként egyébként is az a feladatunk, hogy minden könyvet eladjunk, ettől működik ugyanis a demokrácia."

Igaz, ezt Franciaországban sok könyvárus nem így gondolja.