Egy bizarr, babákkal teli szoba is volt a négyéves kislány elrablásával vádolt férfi házában

Cleo Simth eltűnés Ausztrália
Vágólapra másolva!
Egy babákkal teli szoba is volt annak a férfinek a házában, aki a hatóságok szerint elrabolta a négyéves Cleo Smitht. Terence Darrell Kelly korábban több képet is posztolt, amelyeken babákkal pózolt, a helyi játékboltban is gyakran vásárolt az elmúlt években.
Vágólapra másolva!

Egy különös, babákkal teli szoba volt Terence Darrell Kelly házában, akit többek között azzal vádolnak, hogy elrabolta és 18 napig fogva tartotta a négyéves Cleo Smitht - írja a The Syndney Morrning Herrald.

A 36 éves férfit szerdán tartóztatták le, miután több mint kéthetes keresés után megtalálták a kislányt egy lezárt épületben, mindössze néhány perces autóútra carnarvoni otthonától. Kelly nem volt a lakásban, később fogták el néhány utcára a háztól.

A férfit azóta átszállították Perthbe, egy fokozottan védett börtönbe, mert korábban

többször megpróbált kárt tenni magában,

a sérülései azonban nem voltak súlyosak.

Kellynek december 6-án kell majd bíróság elé állnia.

A rendőrség azt már korábban is elmondta, hogy Cloe egy szobában, babákkal játszott, mikor rátaláltak, és a kislány jó fizikai állapotban volt. A hatóságok azonban nem közöltek részleteket a pontos körülményekről.

Babákkal pózolt a képeken

A The Sydney Morning Herald cikkében most azt írja, hogy Kelly korábban többször posztolt a közösségi médiában olyan képeket, amelyeken babákkal pózolt.

A letartóztatása után jelent meg egy videó is, amelyen Kelly egy babákkal teli szobában látható.

Tavaly áprilisban Kelly a Facebookon is megosztott fotókat, amelyeken az autójában ül, és azt írta, hogy szeret a babákkal autózni, megfésülni a hajukat és szelfizni velük.

Tavaly júliusban pedig egy képet osztott meg, amin két baba van a kezében, a fotó alá pedig azt írta, hogy nincs jobb dolog, mint otthon lenni a babáival.

A lapnak a helyi játékbolt eladója azt mondta, hogy az elmúlt években több babát is adtak el a férfinek. Azt nem tudta megmondani, mikor járt náluk utoljára, de a biztonsági felvételeket már átadták a rendőröknek.

A hatóságok azt már korábban elárulták, hogy

egy autó nyomait követve jutottak el a házhoz, ahol végül a kislányt megtalálták.

A Nyugat-Ausztráliai rendőrség megbízottja a lapnak azt mondta, a térfigyelőkamerák felvételein látható volt, ahogy az autó behajtott Carnarvonba azon az estén, amikor a kislány eltűnt. Később pedig két tanú a hatóságoknak megerősítette: a jármű dél felé fordult arra az útra, amely ahhoz a kempinghez vezet, ahonnan a kislány eltűnt.

A sátorból tűnt el

Cleo Smith még október 16-án tűnt el az Ausztrália nyugati partján található Carnarvon egyik kempingjéből, ahol a családjával sátorozott.

Az anyja elmondása szerint éjjel fél kettő körül még felkelt és vizet adott Cleónak, aki a testvére mellett feküdt a sátorban. Reggel hat órára azonban a kicsi a hálózsákjával együtt eltűnt, a sátor bejárata pedig nyitva volt.

Mivel a kislány az anyja szerint nem érhette el a cipzárt, ezért már akkor

arra gyanakodtak, hogy Cleót elrabolták.

A kislány keresésére komoly erőket mozgósítottak, az állam pedig egymillió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Cleo Smitht szerdán találták meg több mint kéthetes keresés után Forrás: WA police/Twitter

Az idő előrehaladtával azonban egyre kevesebb volt az esély arra, hogy a kicsi épségben előkerül. Végül a kicsit szerda éjjel találták meg.