Szörnyetegeket csinált betegeiből egy brazil plasztikai sebész

Mellkisebbítő műtéten esett át egy 12 éves fiú operáció szike
Vágólapra másolva!
Mindannyiuk arca deformálódott és elfekélyesedett, miután a plasztikai sebész, Alan Landecker kése alá feküdtek. Több betege még mindig kórházi kezelés alatt áll - írta a Bors.
Vágólapra másolva!

A rendőrség vizsgálódik az ügyben,

az orvos pedig azt állítja, ő semmiért sem felelős, minden a betegek hibája.

Szerinte nem tartották be az előírásokat, így azok maguknak köszönhetik a bajt.

A műtét után az orrom duzzanata nem ment le. Ahogy teltek a napok,

büdösödni kezdett, és a körülöttem lévők is észrevették az elviselhetetlen szagot,

míg a 15. napon a sebem szétnyílt - mesélte az emlékeit a 35 éves Veraldino de Freitas Junior.

Egy másik páciens, a 38 éves Paula Oliveira azt mondta, teljesen elvesztette a szaglását a beavatkozás óta.

A címlapi/social kép illusztráció.