Belgium nonprofit fogyasztóvédelmi szervezete, a Test Achats közleményben figyelmeztette Belgium kormányát, hogy a már októberben is rekordmagas gáz- és áramszámlákhoz képest a novemberi csekkek ijesztő, és olyannyira magas összegeket fognak tartalmazni, hogy a belga háztartások nem fogják tudni kifizetni azokat - írja a The Brussels Times.
Az energiaárakat folyamatosan monitorozó Test Achats számításai szerint szeptember és november között pedig akár a duplájára is nőhettek a befizetendő összegek. A földgázért idén, éves szinten hozzávetőleg háromezer eurót (több mint egy millió forintnak megfelelő összeg) is fizethetnek a háztartások (függően a szolgáltatóval kötött szerződésük jellegétől), amely nagyjából a háromszorosa a tavalyi költségüknek. A válsághelyzetben egyes szolgáltatók ráadásul
törölték a kínálatukból a fix áron megvásárolható energiát és szerződési típust, hogy a közművek probléma nélkül a fogyasztókra tudják hárítani az energia árának drasztikus emelkedését.
A Test Achats felszólította a belga kormányt, hogy azonnali hatállyal avatkozzon közbe és a vonatkozó törvényben radikálisan csökkentse vagy akár törölje el az energiák árába foglalt adókat és illetékeket, hogy így is segítsenek csökkenteni a fogyasztókat érő energiaár-sokkot. A kormány eddigi intézkedései nem elegendők",-figyelmeztetett a fogyasztóvédelmi szervezet.