Még a jármű ajtaját is becsukta az a liverpooli taxisofőr, akinek utasa felrobbantotta magát. A sofőr ezzel egy jóval nagyobb tragédiát akadályozott meg. David Perryt hősként ünneplik: a helyi taxisok gyűjtést szerveztek neki, a város polgármestere és a brit kormányfő pedig a bátorságát méltatta.
A taxis hősies erőfeszítéseinek köszönhető, hogy nem történt tragédia Liverpoolban – írta a város polgármestere a vasárnapi eset kapcsán. A BBC cikke szerint Joanne Anderson azt is hozzátette, hogy a sofőr, David Perry
még a taxi ajtaját is becsukta a robbanás előtt, ezért pedig köszönet jár neki.

A támadásban így egyedül a támadó halt meg, Perryt pedig kórházba szállították, ahonnan azóta már haza is engedték.
A férfi számára egy online gyűjtést szerveztek a városi taxisok, ezen már több mint 18 ezer fontnyi (7,7 millió forintnyi) adomány gyűlt össze.
A taxis hősies helytállását pedig méltatta Boris Johnson is. A brit miniszterelnök azt írta, hogy a taxis hihetetlen lélekjelenléttel és bátorsággal viselkedett. Johnson emellett megköszönte a hatóságok munkáját is.
A cikkben a rendőrségi beszámolók alapján azt írják, hogy Perry a Rutland Avenue-n vett fel egy férfit, aki azt kérte, hogy vigye el a körülbelül tíz percre lévő nőgyógyászati klinikához. Mikor odaértek, az utas működésbe hozott egy házilag készített pokolgépet. A taxis azonban még a detonáció előtt elhagyta a járművet, és becsukta annak ajtaját, megakadályozva így a tragédiát.
Az esettel összefüggésben három embert vettek őrizetbe, a robbantást terrortámadásnak minősítették, és a hatóságok megemelték a terrorfenyegetettség szintjét is az Egyesült Királyságban.
Az egyelőre nem világos, hogy az illető miért a nőgyógyászati klinikához vitette magát a taxival, és az sem, hogy a robbanószerkezet ott miért lépett hirtelen működésbe.