Két robbanás rázta meg Uganda fővárosát, Kampalát kedd hajnalban, ami káoszt és zűrzavart váltott ki, miközben az emberek menekültek az összehangoltnak vélt támadások elől - írja az ABC News.

Szemtanúk szerint az egyik robbanás egy rendőrőrsnél a másik pedig a parlament épülete melletti utcában történt. A parlament melletti állítólag egy biztosítótársaság épületénél történt, és az azt követő tűz elborította az ott parkoló autókat is. 

A helyi média szerint többen elhagyták a parlament épületet.

Emmanuel Ainebyoona, az Egészségügyi Minisztérium szóvivője szerint 24 embert szállítottak kórházba, közüllük négy állapota súlyos.

A helyszínen készült videókon látszik, hogy egy rendőrörs közelében is fehér füst szállt fel. A rendőrség még nem nyilatkozott, még az sem biztos, hogy bombák robbantak.

Az emberek menekülnek, sokan motorokkal hagyják el a várost.

Az elmúlt napokban több bomba robbanás is volt a városban. Októbar 23-án egy étteremben robbant bomba, két nappal később pedig egy buszban történt detonáció.