A lengyel-magyar barátság legendás alakja vette át Varsóban a Custos Virtutum díjat

Vágólapra másolva!
Engelmayer Ákost, a Lengyel-Magyar Szolidaritás egyik alapítóját, a rendszerváltás utáni első varsói magyar nagykövetet tüntették ki kedden Az értékek megőrzője (Custos Virtutum) nevű, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet által adományozott díjjal.
Vágólapra másolva!

A Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap társzervezésében a varsói Királyi Várban rendezett ünnepségen részt vett több lengyel közéleti személyiség és politikai vezető, köztük Marek Kuchcinski, a Szejm külügyi bizottságának, valamint lengyel-magyar baráti tagozatának elnöke. Jelen volt Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet is.

Nem tanulhatott Magyarországon, Varsóban telepedett le

A díj átadásakor Lengyelország nagy, kipróbált barátjának nevezték a kitüntetettet.

A köszöntőbeszédben elhangzott: az 1938-ban Szegeden született Engelmayer Ákos részt vett az 1956-os magyar forradalomban, a Széna térnél harcolt a barikádokon. A Kádár-korszakban Magyarországon nem tanulhatott tovább, többszöri próbálkozás után végül Lengyelországban telepedett le, a Varsói Egyetem néprajz szakán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Közben idegenvezetőként, fordítóként, újságíróként dolgozott.

Segítette a lengyel és magyar ellenzék közötti kapcsolatokat, földalatti kiadványokat terjesztett, előadásokat tartott a titkos repülőegyetemen.

Tagja volt a Szolidaritás független szakszervezetnek,

és ennek betiltása után, a 80-as években is együttműködött a lengyel antikommunista ellenállás legfontosabb vezetőivel, többek közt a lengyel-magyar együttműködés mai patrónusával, Waclaw Felczak professzorral is.

Ő volt a rendszerváltás után az első varsói nagykövet

1986-ban Engelmayer segítette elő, hogy a Varsó melletti Podkowa Lesnában leleplezzék az 1956-os magyar forradalom 30. évfordulójának szentelt kétnyelvű emléktáblát.

– Az Elbától keletre ez volt az első és egyetlen nyilvános aktus a 20. század legnagyobb magyar függetlenségi felkelésének emlékére – emelték ki a laudációban.

Felidézték: Engelmayer 1989 elején egyik alapítója volt a Lengyel-Magyar Szolidaritás ellenzéki szervezetnek, 1989 után a Lengyelországi Magyarok Egyesülete elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett, valamint Magyarország rendszerváltás utáni első varsói nagykövete (1990-1995), később a minszki misszió vezetője is.

1991-ben aktív szervezője volt a visegrádi csoport alapító találkozójának.

Engelmayer Ákos a beszédében elmondta: Waclaw Felczak professzor több mint barátja lett, hiszen tanára volt, és tanácsokat adott a nagyköveti munka idején. A díjat lengyel felesége, Krystyna nevében is átveszi, aki egész közös élete során támaszt jelent számára - jelentette ki a díjazott.

A Custos Virtutum díjat idén harmadszor adták át. Tavaly Varga Judit igazságügyi miniszter, két évvel ezelőtt pedig az Esterházy János boldoggá avatási pere egyházmegyei szakaszát felügyelő Marek Jedraszewski krakkói érsek lett a kitüntetett.