Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon amerikai idő szerint kedden este bejelentette, hogy új munkacsoportot hoz létre, amely a korlátozott légtérben érzékelt UFO-észlelésekről szóló jelentéseket fogja kivizsgálni és elemezni.

A "Repülő Tárgyak Azonosítását és Kezelését Koordináló Csoport" (AOIMSG) névre keresztelt új szervezeti egységet a hírszerzésért felelős védelmi államtitkár, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője és a nemzeti hírszerzési igazgató hivatalának munkatársai felügyelik.
Kathleen Hicks amerikai védelmi miniszterhelyettes nyilatkozata szerint az azonosítatlan repülő jelenségek (UAP) jelenléte a korlátozott légtérben repülésbiztonsági kockázatokat jelent a légi személyzet számára, és nemzetbiztonsági aggodalmakat is felvethet.Washington elsősorban a drónokkal és más repülő eszközökkel folytatott kínai kémtevékenység miatt aggódik. Az új munkacsoportnak - amely az amerikai haditengerészet 2020 augusztusában felállított, azonosítatlan repülő jelenségeket vizsgáló munkacsoportjának az utódja -, a repülő tárgyak észlelése, azonosítása és tulajdonságaik megállapítása lesz a feladata, valamint az általuk jelentett lehetséges fenyegetések értékelése és csökkentése - áll a Pentagon közleményében. A munkacsoport felállítására azt követően került sor, hogy a kormányzat júniusban közzétett egy jelentést, amely 144 észlelésről számolt be, de a jelentés szerint nem állt rendelkezésre elegendő mennyiségű adat a titokzatos repülő tárgyak azonosításához.

A Pentagon tavaly három olyan videót is nyilvánosságra hozott, amelyet az amerikai haditengerészet pilótái készítettek. Az elsőt még 2004 novemberében, a másik kettőt 2015 januárjában. Mindkét felvételen "azonosítatlan repülő jelenségekkel" történt találkozásokat örökítettek meg.
Az amerikai hadsereg már az 1940-es évektől kezdve évtizedeket töltött az azonosítatlan repülő tárgyak és "repülő csészealjak" észlelésének elhárításával, leleplezésével és hiteltelenítésével.