Meghalt a világhírű divattervező

Vágólapra másolva!
41 éves korában meghalt Virgil Abroh, a Louis Vuitton és az Off-White kreatív igazgatója. Abroh-nál két éve diagnosztizáltak rákot az orvosok - írja a The Guardian.
Vágólapra másolva!

"Nagy szomorúággal közöljük, hogy meghalt az általunk szeretett Virgil Abroh, aki mindig is a nyilvánosságtól távol küzdött a rák ellen 2019-es diagnózisa óta. Számos kezelésen ment keresztül, miközben a divat, a művészet és a kultúra területén is jelentős intézményeket vezetett" - írták az Abroh Instagram-oldalán megosztott közleményben.

Abroh építészként kezdte karrierjét, majd 2012-ben áttért a ruhatervezésre. Először a Ralph Lauren egyik pólójának mintáját tervezte meg, majd később dolgozott a Nike-val, az Ikeával, a Perrierrel és a Mercedes-Benzzel is.

Nem csak a ruhák tervezésében jelent meg művészi tudása, hiszen Kanye West és Jay Z lemezborítóin is dolgozott.

"Virgil nemcsak egy zseniális tervező volt, hanem egy gyönyörű lélekkel és nagy bölcsességgel megáldott ember is" - mondta Bernard Arnault, az Off-White és a Louis Vuitton anyavállalatának - az LVMH - vezérigazgatója.