Az omikron variánsba eddig senki sem halt bele

WHO, WHO logo
Vágólapra másolva!
Az új típusú koronavírus omikron nevű variánsa nagyon magas kockázatot jelenthet világszerte, egyes térségekben súlyos következményekkel járhat - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet kiemelve ugyanakkor, hogy a beoltott népességen belül várhatóan csak enyhe tünetekkel járó megbetegedést okoz majd.
Vágólapra másolva!

Hétfőn kiadott dokumentumában a WHO közölte:

az omikron a mai napig egyetlen halálos áldozatot nem követelt.

A szervezet felhívta a figyelmet: egyelőre bizonytalanság övezi, hogy az új vírusváltozat mennyire fertőző és milyen gyorsan terjedhet.

Egyben azt javasolta az egészségügyi hatóságoknak szerte a világon, hogy

gyorsítsák fel a veszélyeztetett csoportok beoltását.

Forrás: WHO

Az omikron variánsban a szakemberek eddig nem tapasztalt mennyiségű tüskemutációt fedeztek fel.

További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön: mennyire hatástalanok vagy hatásosak az eddig alkalmazott oltóanyagok az omikron ellen.

A WHO a következő hetekben várja az erre vonatkozó adatok beérkezését.