Halálra verte a nyolcéves nevelt lányát egy amerikai férfi

Tönkretetted a gyerekkoromat, de megbocsájtok, mert te is áldozat vagy bántalmazás szomorú gyerek
Vágólapra másolva!
Halálra verte a nevelt lányát a georgiai férfi, a kicsi holttestét pedig a párjával egy szemeteszsákba rejtették majd kidobták. Most mindketten bíróság elé állnak.
Vágólapra másolva!

A 27 éves Brittany Hall és élettársa, Celeste Owens aggódást színlelve hívta fel a rendőrséget november 20-án, miszerint éjfél és hajnali 1 óra között eltűnt a kisgyerekük - írja a Bors a Crime Online cikke alapján. A pár akkor már három hónapja egy motelben lakott, onnan tűnt el a kis Nicole „Amari" Hall.

A rendőrség november 23-án holtan találta meg a kisgyermeket a Gwinnett megyei erdőben,

a kicsi testét egy szemeteszsákba rejtették.

Ezután a rendőrség számára nyilvánvalóvá vált, ki lehet a felelős.

A nyomozás során végül kiderült, hogy Owens többször is fejbe ütötte Amarit, a kislány pedig belehalt a bántalmazásba. Owens ezután megpróbálta eltitkolni a tettét, és a kicsi testét szemeteszsákokba tette majd kidobta. A hatóságok szerint

Hall segített is a férfinek eltűntetni a nyomokat.

A férfinek most olyan gyermekkínzás miatt is felelnie kell, amit még korábban követett el. A nyáron ugyanis felpofozott egy gyereket, egy másik fiú szemét bekötötte a kendőjével, pofon vágta és a földön fekve megrugdosta. Augusztusban pedig egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy egy harmadik gyermeket a hátán megtaposott, majd hátba rúgta és átvonszolta egy téren.

A cikk szerint a párnak most a bíróságon kell felelnie a tettéért.

Címlapi képünk illusztráció.