Hamisan vádolt a Walmart bolti lopással egy alabamai nőt, akinek a bíróság most több mint kétmillió dolláros kártérítést ítélt meg.

2,1 millió dolláros (675 millió forintos) kártérítési díjat ítélt meg a bíróság egy alabamai nőnek, akit a Walmart lopással vádolt - írja az ABC News. A cikk szerint Lesleigh Nurse-t még 2016 novemberében állították meg a biztonságiak, miközben kifelé tartott az egyik áruházból.

A nő hiába mondta, hogy ő már kifizette a megvásárolt termékeket, nem hittek neki és bolti lopás miatt feljelentették.

Hamisan vádolták meg lopással a nőt (illusztráció)

A bíróság egy évvel később elutasította a keresetet, Nurse azonban ezután leveleket kapott egy floridai ügyvédi irodától, amelyben 200 dollárt követeltek tőle. Ez az összeg a nő szerint jóval meghaladta a Walmartban akkor vásárolt termékek összértékét.

Mint kiderült, nem Nurse volt az egyetlen, aki hasonló leveleket kapott.

A bíróság hétfői ítéletében kimondta, hogy a cég tiszteségtelen gyakorlatot folytatotott azzal, hogy ártatlanul vádolt meg lopással alabamai polgárokat, majd ezután megpróbált kártérítést fizettetni velük. A beszámolók szerint a tárgyaláson az is kiderült, hogy ezt a módszert a cég rendszeresen alkalmazza azokban a tagállamokban, ahol erre a törvények lehetőséget adnak, és két év alatt több száz millió dollárt kerestek így.